Sajtból van a hold: falunap és sajtfesztivál Sajtoskálon

Sajtoskálon vasárnap rendezték meg a nagy tömegeket vonzó sajtfesztivált és vásárt. A kis vasi település lakói közül ki munkával, ki anyagiakkal támogatta a rendezvényt.

Erős D. Zoltán

Nem csak a falu apraját és nagyját, hanem az egész környéket megmozgatta a  vasárnapi sajtoskáli falunap és sajtfesztivál. A falunapot  immáron  tizenhatodik, a   község  nevéhez méltó sajtvásárt pedig ötödik alkalommal rendezték meg a Bükkel  szomszédos településen.  Hogy az egész a falu a magáénak  érezte ezt a napot, azt  mutatja az is, hogy a házakat erre az alkalomra fellobogozták. A község lakói közül ki munkával, ki  pedig anyagi támogatással járult hozzá az esemény sikeréhez, de a szponzorok  között voltak    környékbeli  vállalkozások is. A  faluban  élő külföldiek is szívügyüknek  tekintik a rendezvényt. Az ő közreműködésükkel érkezett Sajtoskálra az a németországi  tűzoltózenekar, amelynek  tagjai  a forróság ellenére kitartóan  fújták hangszereiket.

A  rendezvényt   Haller  Imre,  a település polgármestere  nyitotta meg,  majd   Kovács Ferenc,  a megyei  közgyűlés elnöke mondott köszöntőt, s kötötte fel a település zászlajának rúdjára  azt 1000 éves Vas megye emlékszalagot.   Ehhez kapcsolódott a négymillió forintos költséggel  elkészült, a biztonsági követelményeknek eleget tevő játszótét felavatása, amelyet a kicsik és a nagyobbak is azonnal  birtokba vettek.   Majd ünnepi szentmise keretében megtörtént az új  kenyér megáldása, s megkezdődött a sajtfesztivál és vásár.

Az ünnepi eseményre az ország minden részéből érkeztek  sajtkészítők, aki ingyen  kóstoltatták portékájukat, s kedvezményes áron lehetett  is termékeikből vásárolniuk. Ezen kívül a LEADER kistérség ízeiből  is  kóstolót kaphattak a látogatók. A hagyományos sajtok mellett népszerűek,  keresettek voltak a kecsketejből készült  finomságok is.  Már a megnyitó  után hosszú  sorok álltak az egyes standok előtt, ami aztán csak akkor mérséklődött, amikor  elkészült a finom sajtoskáli  pörkölt, amelyre mindenkit vendégül látott az önkormányzat. A  vásárlátogatók  közül sokan a szomszédos  Bükfürdőről  érkeztek Sajtoskálra.

A délután  pedig a  további kóstolgatásokon túl  kulturális  programokkal telt.  A németországi fúvósok mellett  citeramuzsika is szólt. Az  operett parádé, hastáncbemutató után színpadra  lépett  a helybéli asszonykórus. Vasárnap este utcabálban  mulathat a közönség, közben pedig a telihold mellett  sztárvendégként  fellép  Postás Józsi is.

Sajtból volt a hold

Az ország minden részéből érkeztek portékáikkal sajtkészítők az idei sajtoskáli fesztiválra. A Dunántúl több megyéjéből, csakúgy az Alföldről, de még Észak-Magyarországról is jöttek.
A versenybe tizenegy sajtkészítő nevezett be. A termékeket a közönség mellett értékelték a helyi képviselő-testület tagjai, valamint a gyermekek is. A bírálók között láttuk Kovács Ferencet, a megyei közgyűlés elnökét, valamint Majthényi László alelnököt. Az eredményhirdetéskor kiderült, hogy közönségdíjas termékek Kapuvárról, Egerből és Kecskemétről érkeztek. A sajtkészítőknek az ezzel járó elismerést Básthy Tamás, a térség országgyűlési képviselője adta át. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!