Sárvári gyógyfürdő: ismét keresik Pamela Anderson utódját

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő immár második alkalommal hirdette meg az álomállást: egy hét alatt 250 ezer forintot kereshet az a lány, aki elnyeri az úszómesteri munkát.

Nagy Ildikó

A nagy ötlettel tavaly rukkolt el a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő: Vancsura Miklós igazgató maga is meglepődött, hogy egy évvel ezelőtt több mint százötvenen jelentkeztek az álomállásra. Akkor Sipos Zsófia, a győri Széchenyi István Egyetem közgazdász-menedzsment szakos hallgatója lett a Baywatch-lány. A vizek városában nevelkedett, angolul és németül is remekül beszélő lány gyermekkorában versenyszerűen úszott, így a válogatáson könnyen vette az akadályokat.

A fürdő az idén is meghirdette az álomállást. Persze kikötéseik most is vannak: a leendő úszómesternek 16 és 99 év közötti hölgynek kell lennie. A munkára azonban csak természetes szépségek vállalkozzanak, a felhívás szövege szerint ugyanis az alultáplált, anorexia közeli modell típusok jelentkezését visszautasíthatja a munkaadó.

Arról, hogy ki nyeri el az álommunkát, az idén is egy speciális versenyen döntenek, augusztus 19-én. Csak hogy segítsünk, felelevenítünk néhányat a tavalyi feladatok közül. A lányoknak először át kellett úszniuk egy medencét, időre, majd a Baywatch filmből ismert mozdulatokkal kellett bekenniük magukat naptejjel, aztán a medence alján lévő tárgyakat kellett felhozniuk, és persze életmentő feladatok során is bizonyítaniuk kellett rátermettségüket.
Fontos szempont továbbá, hogy a leendő úszómester beszéljen idegen nyelveket, és kiválóan tudjon kommunikálni a vendégekkel. Ez azért is lényeges szempont, mert az idei Baywatch-lánynak komoly feladata is lesz: a fürdőben zajló európai uniós beruházásokról is tájékoztatnia kell majd a fürdőzőket.

A szervezők remélik, hogy az idén is válogathatnak a jelentkezők közül. Ráadásul ezúttal még messzebbre mentek, hiszen határon túli magyar településekre is eljuttatták a felhívásukat.

Egy évvel ezelőtt az egykori szépségkirálynő, Horváth Éva is tagjai volt a zsűrinek. A fürdő vezetői azonban az idén a bírálók csapatát is nemzetköziesítenék, így külföldi turisták jelentkezését is várják e szép és a férfiak számára minden bizonnyal hálás feladatra.

Pamela Anderson utódja egy hétig dolgozik majd a sárvári fürdőben a negyedmillió forintos fizetésért, közben egy exkluzív szállodában lakhat. De ne gondolja senki, hogy az álommunka nyaralásból áll. A tavalyi Baywatch-lány, Sipos Zsófia például már az első munkanapján akadt dolga: egy szerb kislány lábujja megsérült a csúszdán, őt kellett orvoshoz, majd a rendelőintézetbe vinnie.

- Álommunka? Ha úgy vesszük igen, hiszen kevesen keresnek ennyi pénzt. De magam is meglepődtem, hogy mások biztonságára vigyázni, folyamatosan figyelni egyáltalán nem könnyű feladat. Csodálom az úszómestereket, és most már tudom, milyen felelősségteljes munkát végeznek - nyilatkozta portálunknak egy évvel ezelőtt a tavalyi sárvári Baywatch-lány, Sipos Zsófia.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!