Szilvásy Györgyöt gyanúsítottként hallgatták ki

Gyanúsítottként hallgatott ki egy volt minisztert hamis tanúzás miatt a Budapesti Nyomozó Ügyészség - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-vel.

MTI

Skoda Gabriella nem nevezte meg a gyanúsítottat, az MTI ugyanakkor úgy tudja: Szilvásy György volt titokminiszterről van szó, aki kora délután érkezett az ügyészség épületébe.
   
A szóvivő csak annyit közölt: egy korábbi, a Központi Nyomozó Főügyészségen tett tanúvallomása miatt gyanúsították meg az egykori minisztert, aki érdemi és részletes védekezést terjesztett elő, illetve panasszal élt kihallgatása ellen.
   
A Magyar Televízió (MTV) Híradója úgy tudja: a Gyurcsány-kormány titokminisztere a gyanú szerint 2010. július 27-én, a Benedek Fülöp volt agrárállamtitkár ellen folyó nyomozás során tett valótlan tartalmú tanúvallomást.
   
Szilvásy - a Híradó beszámolója szerint - az ügyészségi nyomozók kérdésére, akkor azt mondta, kifizette azt a 30 különleges gesztenyefa csemetét, amelyet Benedek Fülöp szerzett neki. Az ügyészség szerint viszont Szilvásy György azóta sem fizette ki a facsemetéket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!