Szombathelyi kommandósakció: rendőröket tüntetett ki Pintér Sándor

A kispesti bankrablók elfogásában kiemelkedő szerepet játszó rendőröket is kitüntetett szerdán a belügyminiszter, továbbá Bátorságért Érdemjelet adományozott két civilnek, aki önfeláldozóan lépett fel bűncselekmények elkövetőivel szemben.

MTI

Pintér Sándor tíz olyan rendőrt részesített elismerésben, aki a napokban történt veszélyes bűncselekmények megakadályozásában kiemelkedő teljesítményt nyújtott.

A minisztériumban rendezett ünnepségen Pintér Sándor azt mondta: egyre nagyobb az állampolgári igény arra, hogy az országban rend legyen.

"A Belügyminisztérium az elmúlt időszakban példáját adta annak, hogy ezt meg lehet teremteni. Példáját adta a törvényhozásban, hisz a kis súlyú bűncselekmények (...) tekintetében az elzárást lehetővé tette, elősegítve ezzel a rendőri munkát. Ennek az elvárásnak megfelelve a nagyobb, az emberi élet kioltására irányuló bűncselekmények tekintetében is megfelelő választ adtunk, hiszen a három csapás törvényét életbe léptettük" - fogalmazott Pintér Sándor.

A belügyminiszter külön szólt azokról a polgári kitüntetettekről, akik segítették a rendőri munkát. Szerinte egyértelmű, hogy az állampolgárok nemcsak igénylik, hogy nagyobb legyen a közbiztonság, hanem képesek tenni is érte, hogy családjukat és a környezetüket megvédjék, sok esetben még életük veszélyeztetésével is. 

Azoknak is üzent, akik bűncselekményeket akarnak elkövetni, rendőrre akarnak kezet emelni. "A törvény bilincsben fogja lehajtani a kezüket. Ha a rendőrre vagy a biztonság őrére lövéseket adnak le, akkor számíthatnak arra, hogy ezek a lövéseket viszonozzák, és ezek célba fognak találni" - mondta.

Pintér Sándor dicséretben és jutalomban részesítette a múlt pénteki kispesti bankrablás elkövetőinek elfogásában végzett kiemelkedő és szakszerű rendőri intézkedés elismeréséül Buknicz Mihály rendőr őrmestert, a BRFK XIX. kerületi Rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályának járőrét, Fekete Attila rendőr főtörzsőrmestert, a kapitányság közrendvédelmi osztályának objektumőrét; a Terrorelhárítási Központ három munkatársát, Hamikus András Frigyes rendőr századost, előadót, Sajgó István rendőr századost, osztályvezető-helyettest és Vass Csaba rendőr őrnagyot, kiemelt főelőadót; valamint a fegyveres rablás harmadik elkövetőjének elfogásában végzett kiemelkedő és szakszerű rendőri intézkedése elismeréséül Árpás Béla rendőr főhadnagyot, a BRFK bűnügyi osztályának alosztályvezetőjét.

A miniszter Bátorságért Érdemjelet adományozott és jutalomban részesítette Bognár András Endre budapesti lakost a bankrabláskor az intézkedő rendőrjárőr segítésében tanúsított bátor helytállása elismeréséül.

Pintér Sándor dicséretben és jutalomban részesítette a november 22-én Szombathelyen egy pénzszállító jármű ellen tervezett rablással gyanúsítható személyek elfogása érdekében végzett kiemelkedő és szakszerű rendőri intézkedése elismeréséül Pandur Ákos József rendőr főhadnagyot, a BRFK szervezett bűnözés elleni osztály felderítő alosztályának vezetőjét és Varga Tibor Ferenc rendőr főtörzszászlóst, a BRFK IV. kerületi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának nyomozóját.

A miniszter dicséretben és jutalomban részesítette egy többszörösen körözött személy szombaton történt elfogásában végzett kiemelkedő és szakszerű rendőri intézkedése elismeréséül Takács Roland rendőr törzsőrmestert, a BRFK XI. kerületi Rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályának járőrvezetőjét.

Szintén dicséretben és jutalomban részesült Krátky Egon rendőr őrnagy, a BRFK bűnügyi szervek kiemelt főnyomozója, egy gépjárműlopás, valamint egyéb bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható személy elfogása érdekében végzett kiemelkedő és szakszerű rendőri intézkedése elismeréséül.

 A miniszter végül egy pótlólagos elismerést is átadott. Augusztus 29-én este, a Keleti pályaudvar közelében egy nőt megtámadó férfi a rablás után a helyszínről el akart menekülni, Galambos Tibor megpróbálta feltartóztatni. A támadó késsel életveszélyesen megsebesítette, majd elmenekült; a kés a fiatalember szívét is elérte. Bátor helytállása, önfeláldozása elismeréséül Pintér Sándor Bátorságért Érdemjelet adományozott, egyben jutalomban részesítette Galambos Tibor budapesti lakost.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!