Szombathelyi közgyűlés: parkolás, Illés Akadémia és bioerőmű

Csütörtökön összeültek a szombathelyi képviselők, s fontos kérdésekben hoztak döntéseket: szóba kerültek a parkolási gondok, a város köztisztasága, az Illés Akadémia pályázata, valamint az Aréna Savaria jövője is.

Bajdó Bettina

A város nélkül pályázott az Illés Akadémia?

Dr. Puskás Tivadar polgármester reggel kilenc órakor nyitotta meg a közgyűlést, majd át is adta a szót dr. Czeglédy Csabának (MSZP-SZTKE), aki egy fontos témára is felhívta a figyelmet: az Illés Akadémia állítólag a város megkerülésével adott be pályázatot az Magyar Labdarúgó Szövetséghez.

Marton Zsolt alpolgármester reagált a felvetésre, elmondta, ha ez így van, akkor az akadémia nem egyeztetett velük. Kijelentette, hogy rendkívüli taggyűlést kezdeményez a Haladás Kft.-nél, amennyiben ott nem születnek megfelelő válaszok, akkor ő maga kezdeményezi a rendkívüli napirend felvételét. Még délelőtt megérkezett az Illés Akadémia állásfoglalása ez ügyben: csupán egy pályázatra jelentkeztek, az összegeket még nem határozták meg. Az alpolgármester a teljes dokumentációt bekérte.

Dr. Czeglédy Csaba további problémákat is felvetett, három civil szervezettől ugyanis úgy értesült, hogy nem tudják Balatonberényben táboroztatni a helyi gyerekeket. A frakcióvezető hozzátette azt is, hogy sok panasz érkezett hozzá amiatt, hogy jelentős mértékben drágult a parkolás az SZTK környékén. A polgármester mindkét ügyben utánajárást ígért.

Mindszentyre is ismlékeztek

Ágh Péter is napirend előtt szólalt fel, s megemlékezett Mindszenty Józsefről, aki 120 éve született Vas megyében. Gyebrovszki János (MSZP-SZTKE) is szót kért, s azt javasolta, hogy a lakótelepeken vizsgálják felül a parkolókban kijelölt rokkant helyek létjogosultságát, azt, hogy használják-e őket. Erről pedig készítsenek egy nyilvántartást. Ezenkívül problémásnak tartotta, hogy a játszótereken és a parkokban péntektől egészen keddig nem ürítik a szemeteseket. Balassa Péter (Jobbik) pedig az Aréna Savaria jövőjéről tett fel kérdést, melyre Lazáry Viktor alpolgármester válaszolt. Elmondta, többször felmerült az ötlet, hogy a város visszavenné a sportcsarnok üzemeltetését, jelenleg is tárgyalnak a lehetőségekről az Unihall Kft.-vel.

Bioerőmű és önhiki

Dél körül kezdték el tárgyalni a képviselők a napirendi pontokat. Elsőként az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok idei támogatására vonatkozó igény benyújtásáról esett szó, ennek kapcsán a telekadóról is.

A közgyűlésen megjelent a Grenor norvég cég igazgatóságának elnöke is, s a beruházásról beszélt. Elmondta, hogy Norvégiában keresik azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével energiát tudnak előállítani. A gyümölcsöző kapcsolat alapja pedig az lehet, ha kihasználják a norvég szakértelmet és a helyi igényeket. Sági József (Fidesz) azt kérte, hogy tájékoztassák a lakosságot arról, hogy lesznek-e káros hatásai az erőműnek. Az uralkodó szélirány miatt ugyanis Szentkirályt is érheti a kibocsátás. A cég vezetője erre úgy reagált, hogy minden előírásnak megfelelnek, s a környezet védelmére is nagy hangsúlyt helyeznek.

A képviselők a délután során arról is döntöttek, hogy mezei őrszolgálat jön létre a megyeszékhelyen.

Díj a legjobb nevelőszülőknek

A testület elé került a város gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak tavalyi ellátásról szóló tájékoztató. Gyebrovszki János ezzel kapcsolatban felvetette, hogy díjat alapíthatnának a legjobb szombathelyi nevelőszülőnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!