Szombathelyi önkormányzat: hűtlen kezelés miatt nyomoz a rendőrség

Hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt nyomozást indított ismeretlen tettes ellen a rendőrség a szombathelyi polgármesteri szakértői keret terhére történt kifizetések ügyében.

MTI

A Szombathelyi Városi Rendőrkapitányság feljelentés alapján rendelte el a nyomozást, majd elfogultságot jelentett be az ügyben, így annak vizsgálata átkerült a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályára - mondta Szalai Ferenc alezredes.

Mint hozzátette: az iratokat már megkapta a gazdaságvédelmi osztály, azokat egyelőre tanulmányozzák. A rendőrségi feljelentést június 21-én - a szombathelyi önkormányzat által létrehozott eseti bizottság megbízásából - Szakács Dávid, a grémium fideszes elnöke tette. Közlése szerint olyan többségi vélemény alakult ki a bizottságban, hogy bizonyos kifizetések törvénybe ütközőek voltak, és felmerülhet akár a hűtlen kezelés gyanúja is.

A gyanút Szakács Dávid szerint alátámasztja, hogy előfordultak olyan esetek, amelyek kapcsán ugyanazzal a munkával egyszerre több szakértőt bíztak meg. Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy miért ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést, Szakács Dávid azt mondta: senkit nem kívánnak gyanúsítani. Azt szeretnék, hogy a rendőrség foglalja le az iratokat, és tárja fel azokat a tényeket, amelyekre az önkormányzati vizsgálóbizottságnak nem volt lehetősége.

Hozzátette: 2002 és 2009 között a polgármesteri szakértői keretből becslésük szerint 150 millió forintot fizettek ki. Dr. Ipkovich György polgármester az MTI-nek elmondta: természetes, hogy ha egy magánszemély feljelentést tesz, a rendőrség a vonatkozó jogszabály alapján nyomozást rendel el. Ha a nyomozás olyan az eredményre jut, a rendőrség vádemelési javaslattal él az ügyészség felé, ha nem, akkor megszünteti azt, s a feljelentővel szemben hamis vád és a hatóság félrevezetése miatt jár el - fűzte hozzá a jogász végzettségű, egykor maga is ügyészként dolgozó polgármester.

Dr. Ipkovich György szólt arról is, hogy változatlanul folyamatosan töltik fel az internetre a polgármesteri szakértőkkel kapcsolatos iratokat, amelyekhez bárki szabadon hozzáférhet. "Azt azonban furcsa eljárásnak tartom, hogy a város ügyében elrendelt nyomozásról a sajtóban kapok értesítést" - jegyezte meg.

Szakács Dávid eredetileg közérdekű adatokkal való visszaélés gyanúja miatt is feljelentést tett, mondván, az eseti bizottság többszöri kérés ellenére sem kapta meg a polgármestertől azokat az iratokat, amelyeket munkájuk elvégzéséhez szükségesnek tartottak. A bizottság ezért a hatósági vizsgálat idejére átmenetileg felfüggesztette tevékenységét.

A közérdekű adatokkal való visszaélés azonban az MTI információja szerint nem tárgya a megindult rendőrségi nyomozásnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!