Tikkasztó meleg - 35 fok a megyeszékhelyen

Megyei körkép - Másodfokú hőségriasztást rendeltek el az egész országban. Csütörtökön a nagy meleg mellett az UV-B sugárzás is nagyon erős volt. A mentőket sokszor riasztották napközben. A két évvel ezelőtti rekord nem dőlt meg, napközben 35 Celsius-fok volt a városban.

Bajdó Bettina

Dr. Puskás Tivadar, a Nyugat-dunántúli Regionális Mentőszolgálat orvos-igazgatója elmondta, hogy  nagy melegben mindig több a risztás a mentőknél, múlt héten azonban meglepő statisztika született.

Múlt héten is hőségriadó volt, s az adatokat összevetettük az egy héttel korábbiakkal  folytatta az igazgató.  Kiderült, hogy a kivonulásaink száma nem nőtt, hanem inkább csökkent. Átlagosan naponta 50-60 helyszínre vonulunk, ebből hat-hét volt a hőség miatt. Legtöbbször olyan betegekhez riasztottak minket, akik a magas vérnyomásuk miatt folyamatosan gyógyszert szednek, s a meleg miatt jobban leesett a vérnyomásuk, mint máskor. 

Dr. Puskás Tivadar azt tanácsolja azoknak, akik tehetik, ne legyenek hosszú ideig a napon, s ne viseljenek zárt ruházatot. Emellett természetesen igyanak sok folyadékot. 



A nagy meleget csak  vízközelben lehet elviselni, a Fő téri szökőkútnál hűsöltek tegnap a  gyerekek  

A melegben több közlekedési baleset is történik, múlt héten súlyos sérültekhez is riasztottak minket  tette hozzá.  A hőség miatt gyorsabban lankad a figyelem, de nem ajánlatos huzatot csinálni az autóban, mert könnyen a szemünkbe fújhat bármit a szél, annak pedig baleset lehet a vége. Inkább sűrűbben álljanak meg a sofőrök a nagy melegben, s nyújtóztassák ki végtagjaikat. 

Pétervári Tibor, az Országos Meteorológiai Szolgálat szombathelyi észlelője elmondta, hogy a megyeszékhelyen nem dőlt meg a melegrekord, melyet 2007-ben mértek. Két évvel ezelőtt 39,4 fok volt, nyolcszázalékos páratartalom mellett. Szerdán 31,9 fokig kúszott fel a hőmérő higanyszála, de melegebbnek tűnhetett, mivel a levegő páratartalma 40 százalék felett volt. 

Csütörtökön 35 foknál nem mértek többet  a megyeszékhelyen. Pénteken már nem lesz hőség, a hőmérséklet nem éri el a 30 fokot. Szombatra esőt és 25 fok körüli hőmérsékletet ígérnek. Szombathelyen napok óta locsolják az utakat, s a hőség  miatt az egész megyében folyamatosan ellenőrzik a vasúti  síneket is  a szakemberek. 



A szombathelyi Tő fürdőn is sokan strandoltak a napokban  Fotók: Horváth Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!