Tragédia az úton: az anya átért, a fiút elütötték, belehalt sérüléseibe

Szombathely, Torony utca vége. Előttünk a főút, mögötte, vele párhuzamosan a kerékpárút. Az út szélén mécsesek, egy üvegben hófehér krizantém. Itt történt a tragédia szombaton este, egy séi autós elütött egy kilenc éves kerékpáros kisfiút. A baleset körülményeit szakértők vizsgálják.

Nagy Ildikó

A rendőrségi közlemény szűkszavú, és amíg tart a nyomozás, nem is számíthatunk több információra. Amit vasárnap reggel megírtunk: szombaton 18 óra 18 perckor érkezett a telefonhívás a rendőrségre, egy férfi bejelentette, hogy a Dolgozók útján elütöttek egy kerékpárost.

A séi autós Szombathely irányából érkezett, a jelzőtábla értelmében 50 kilométeres sebességgel haladhatott. A Szombathely határában lévő körforgalom utáni enyhe kanyart követően 150 méteres, jól belátható egyenes szakasz van a Torony utcáig.  Onnan a sofőrnek balról akart átkelni a kerékpáros fiú az úttest túloldalán lévő kerékpárútra.

A rendőrségi közleményből kiderül: a fiú közvetlenül az édesanyja mögött kelt át az úttesten, láthatósági mellény is volt rajta. Az édesanya átért, a kisfiút azonban elütötte az autó. Egy órával később a kórházban belehalt a sérüléseibe. A sofőrtől annak ellenére, hogy nem volt ittas a helyszínen elvették a jogosítványát.

A Torony utca végén tábla figyelmeztet az elsőbbségadásra. Ahogy ott állunk, elképzelhetetlennek tartjuk, hogy a kerékpárosok megállás, körültekintés nélkül hajtottak volna keresztül az úttesten. Már csak azért is, mert a Torony utca végén van egy kis emelkedő, így mindenképpen meg kellett állniuk.

Egy biztos: az átkelés nem egyszerű azon a helyen. A jobb oldali sarkon lévő egykori üzletház előtti magas tujasortól nehezen belátható a főút, így  meg kell állni ahhoz, hogy biztonságosan hajthassunk ki a főútra. Feltehetően ezt tette az anyuka is.

A baleset körülményeit igazságügyi műszaki szakértők vizsgálják. Egyebek között azt is, mennyivel haladt az autós, milyen műszaki állapotban volt a jármű. Úgy tudjuk, féknyomot nem találtak. Szakértők szerint a 150 méteres egyenes szakaszt az autós - még ha a megengedett 50 helyett 60-nal halad is - 8,9 másodperc alatt teszi meg. Márpedig ha az anya a fiú előtt haladt át, őt is észre kellett volna vennie a sofőrnek. A tragédia több kérdést is felvet. A vizsgálat befejezéséig azonban nem érdemes találgatni.

A kisfiú olyan iskolába járt, ahol komolyan vették a közlekedési ismeretek oktatását

A baleset kapcsán sokan mondtak véleményt, pro és kontra. Nem árt azonban tudni, hogy még a  szakemberek is vitatkoznak, mi a helyesebb: ha a kerékpáros gyermek a szülő előtt megy, vagy ha mögötte. Mindegyiknek van előnye,  hátránya. A másik az iskolai KRESZ oktatás hiánya. Nos, a kisfiú épp olyan iskolába járt, ahol komolyan vették a közlekedési ismeretek oktatását. Hogy mi történt valójában, két ember tudja: az anya és a sofőr. És most egyikőjüknek sem könnyű.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!