Trükkös kéregetők, téli gumival a sivatagban és az óceán szele

Az elkövetkezendő napok leírásai inkább a technikai sportokat kedvelőinek nyújtanak majd igazi élvezetet, de azért, hogy ne legyen száraz, igyekszem beleszőni a kietlen tájakon élő emberek általunk tapasztalt villanásnyi reakcióit és velük kapcsolatos élményeinket - Pusztai László

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

7. nap 2010.01.22. (péntek)

A mai etap a verseny kategória napi szakaszán vezet át, így gépet próbáló nap elé nézünk. A tengerszint feletti magasság - amit úttalan utakon kell megtennünk - 2000 méter és e felett. A szintkülönbség jelentős és a szerpentin, ami az „utat” jelenti, nemhogy korlátokkal nem biztosított, de még az út szélessége is csak szűkön elegendő egy hosszú terepjárónak. Jobb oldalon sziklafal – e mellé simulva haladunk, – baloldalon a szakadék okoz izgalmas pillanatokat. A hajtott kerekek a szakadékba verik a köveket, amik pattogva tűnnek el a mélységben. A hőmérséklet 22 Celsius fok, de az autó alól hatalmas forróság tör fel. Az átlagsebesség 3-5 km/óra. A látvány lenyűgöző. Fekete, barna sziklák, kövek. Az út férfiököl, több esetben kézilabda nagyságú éles vagy gömbölyded kövekből áll.

A szemet a nagy fekete kőhegyek és sziklás területek változatossága tartja feszülten. A szél komoly erővel hordja a felkapott port, ami hatalmas erővel, mint ezer apró tű kopog az autó oldalán és az üvegeken. Lehúzott ablaknál az ember bőrét hasítja, szúrja. A táj kietlen, de mégis lakott. A nomádok a legváratlanabb helyeken kerülnek az út mellé, vagy éppen az autó elé. A gyerekek – ravasz módon- a köveket dobálják le az útról, mintha éppen az autó előtti utat tisztítanák meg, elősegítve a terepjáró előrejutását. Persze ajándékot várnak munkájukért. A trükk átlátszó, de látva igyekezetüket és lehetőségeik korlátait, jótékonyan nyújtjuk át ajándékainkat, nyalóka, toll, füzet, jegyzettömb, idősebbeknek Systane szemcsepp formájában. Ez itt hatalmas kincs. A gyermeki szervezés elképesztő. Amint ajándékot adunk, úgy száz méteren belül gyereksereg jelenik meg adományt várva. Apró, piszkos kis kezek türelmetlenül, akaratosan nyúlnak az autó belsejébe. A gyermeki szem a kocsi utasterét fürkészve keresi, hogy mit kérhet még el. Miért adjon hálás tekintetet, mosolyt vagy köszönő szavakat.
   
Férfiasan megvallva ezen a napon is elfáradtunk. Végigaraszoltuk a 60 kilométert és fáradtan fordultunk a napi célpont felé. A megadott koordinátákat a GPS nem ismerte, így a korábban beszerzett térképet fürkészve kerestük a táborhelyet. Ilyenkor az ember csak égtájak felé navigál. Rövidesen megláttuk a Mentő 4-es csapatát és bár ők sem tudták pontosan, merre kell menni, közösen haladtunk tovább. CB rádión kommunikálgattunk. Kérdezték, hogy a 100 km/órás sebesség megfelelő-e. Igenlő válaszunkat néhány perc múlva megbántuk. Újra piros és sárga jelzések a műszerfalon. Nincs vagy csak akadozó töltésünk van. Tavaly tavasszal volt hasonló, akkor a generátor diódái és a szénkefék adták meg magukat. Most nem tudom. A generátort teljesen felújították. Új forgórészt kapott.

Nem aggódtunk különösebben, mivel a dízelmotor töltés híján nem áll meg, világításunk nem lesz, de mivel itt vannak a mentősök, majd az ő árnyékukban végig osonunk. (Így legalább a terrorszervezetek sem vesznek észre. Mármint lopakodó üzemmódban.) Így haladtunk tova, mikor is a mentő átszólt, hogy neki vissza kell mennie Villám Gézáért, mert az út mellett elásta magát valahol a sivatagban az autója. Az út egy szakaszán fel is tűnt nekem, hogy Villám Géza közel négykézláb halad az út felé és intenzíven integet, de akkor nem sejtettem, hogy ez segélykérés. Néhány perc múlva magunk autóztunk az ismeretlen felé és sötétedett. Ha a telefonon kapott koordináták jók, akkor még 90 km van hátra. Ennek nagy részét teljesen sötétben fogjuk megtenni. Amikor a mentősöktől elköszöntünk, én leállítottam a motort, hogy lássam, akkumulátor kapacitással hogy is állunk. Nem indult újra, így valószínű, hogy sárgásfényű lámpa fel- és lekapcsolgatásával kell nagysebességgel haladnunk.

Így is történt, vakon, 10-20 másodpercenként kapcsoltuk fel a tetőlámpákat 1-2 másodpercre. Az út egyre keskenyebb volt és soron kívüli felkapcsolást jelentett mindig a szembejövő autó közeledése. Gondolom milyen meglepetést okozott, amikor a szűk úton egyszer csak megjelent 4x55 Watt a semmiből. Szerencsésen elértük a települést, ahol a találkozó volt. Azonnal megláttunk egy szervizt, ahol már egy Toyota Land Cruiser állt, leszakadt hátsó futóművel. Az autó jobb hátsó teljes futóműve le volt téve az autó mellé. Ez itthon több hetes probléma, hacsak nem selejtezik le az autót. Itt viszont érdeklődésünkre elmondták, hogy ez az autó holnap reggel tovább koptatja a versenyterep úttalan útjait. Ezt a csodát egy 10 és egy 15 éves gyerek fogja elkövetni az autón.

A mi vélt generátorhibánk csak 20 perces időráfordítást igényelt a szerelőcsapattól. Ugyan ez két óra volt, de a forró motor miatt nem tudtak azonnal hozzáfogni. Leszakadt a szíjfeszítő, amit felhegesztettek. Ugyan így húsz perc alatt cseréltek turbófeltöltőt egy 2800-as Mitsubishi terepjáróban. A garázs főnöke elszállított bennünket a találkozópontra saját autóján, ahonnan rövid tájékozódás után, helyi autós segítséggel az éjszakai szállásunkra mentünk. Minden szállás megfelelő, 25-70 eurót kell fizetni két főért! Ebben általában benne van a vacsora és a reggeli. Mi egyszer fizettünk többet. Eddig az út során mindig megúsztuk 25-45 euróig. Kifizethető. Lefekvéskor nem sejtettük, hogy holnap jön a feketeleves

OLDALTÖRÉS: Kő és homok fogságában - 8. nap

Kő és homok fogságában - 8. nap 2010.01.23. (szombat)

Kő és homok fogságában - 8. nap 2010.01.23. (szombat)

Kő és homok fogságában - 8. nap 2010.01.23. (szombat)

Reggel 6 óra. Eligazítás. A lényege nagyjából annyi, hogy 500 km-t autózunk, de a szintidő 14 óra. 7 órakor startolnak el a versenyzők, mi nagyjából 9 órakor kapunk itinert. A szálloda előtt egyre több az elégedetlen, de főleg tanácstalan ember. Nézegetik a GPS-t, amin a megadott koordináták a semmibe mutatnak. Nem lehet tudni, az adott szakaszon mi vár, homok vagy kövek. A leharcolt géppark miatt sokan kerülnék meg betonon a kijelölt útvonalat, de úgy a táv több, mint 900 km. Mi is bizonytalankodunk, mivel az elektromos rendszer mindig okoz meglepetéseket, bár most az arab „Dakar” szerviz rendbe rakott mindent.

Végül három autó áll össze, hogy átvágjon az ismeretlenen. Nekünk bátorságot ad, hogy az egyik autó, egy öreg Mercedes 1100 MB, kisteher szállító. Mivel fronthajtású és vékonyka téli kerékkel szerelt, nagy bátorság kell belevágni, akár a kő-, akár a homoksivatagba. Tankolás, egyeztetés, a CB rádiók próbája és lefordulunk a köves útról, ekkor még nem sejtve, hogy több mint 14 óra múlva is csak várjuk a műúton gördülés csendes, simogató érzését. Röviddel a földutas autózás után keményedik a terep, apróköves szakasz következik, amin az előrehaladás még elviselhető sebessége 5-8 km/óra. A távolban köves dombok, esetenként kis dűnék emelkednek ki a tájból. Az itiner ígérete szerint lesz egy 30 km-es szakasz, ami egy kiszáradt tó medréből áll, ezen akár 120 km/órás sebességgel lehet repeszteni, olyan sima.

Egyelőre ennek se híre, se hamva. Elől halad a Mercedes, utána következünk mi és a sereghajtó, az automataváltó-hibás – már javított, de bizonytalan - Toyota Hilux. Alig háromnegyed órás autózás után egy rövidke homokos szakasz következik. Semmi baj nem lett volna, ha a Merci tempósan átvág ezen a szakaszon, de nem így történt.
Alig 15 méter után, mint a kés a vajba, úgy süllyed bele a homokba. Hirtelen kerüljük, nehogy mi is ott maradjunk, mert az érezhető volt, hogy a homok ellenállása egyre nagyobb. Az MB 1100-nál alig látszik ki a tengely vonala. Az eleje szépen lent, a hátsó része még fenn a homok tetején. Na, legalább az alja nem akadt fel. Megállunk, megfordulunk, de már mi is négykerékhajtást kapcsolva, mert az átkozott homok úgy fogja az autót, mintha a hátulja egy vastag, hosszú gumival egy fához lenne kötözve. Szép nagy kerülővel a Merci elé állok. Ott már előkerültek a lapátok, és merik a homokot az autó első kereke elől. Kérem, vegyenek elő rántó-kötelet, hogy megrántva kimozdítsam a gépet.

A Toyota közben előrement, hogy megnézze, melyik az a legrövidebb út, ahol a Merci saját lábán, kemény talajon tovább közlekedhet. Ez meg is van. A Toyota járó motorral vár a távolban. A kötél a helyén. Némi egyeztetés és elkezdődhet a rántás. Ilyen esetben több tíz tonna rántó erő hat a vontatási pontokon, azzal a kockázattal, hogy elszakad a kötél és valamelyik omega vasat (az autó és a kötél között elhelyezkedő elem) kilövi egyik, vagy másik autó felé. A kötél közel hét méter. A lendületet kb. 2 méterről veszem. Ami a csövön kifér. Elindulok, a Merci motorja üvölt, elérem a 7m-es távot, hatalmas rántás, majd’ leszakad az autó hátulja. Lassan, de megindul a Merci. A Mitsubishi kuplungja ég. Néhány méter és a Mercédesz újra beragad. Újra lapátolás. Tanakodunk. Úgy döntünk, hogy két autóval húzzuk meg a Mercit. Elől a Toyota. Simán feszülő kötéllel húzza a Mitsubishit, mi pedig a korábbi technikával rántjuk. A Mercedes feladata változik. Nem ad gázt, mert ettől fúrja a homokba magát az autó. Csak szépen simán felhúzzuk a homok tetejére és végig húzzuk a kavicsos szakaszig. Indul a karaván, én felezőt kapcsolok, mert ragad az autó. A Toyotának is riszál a feneke, de megcsináljuk ezt az 50 métert.

Mindenki boldog, főleg a Mercis csapat. Érzik, hogy ez egy fél napos lapátolással sikerült volna. Nagyon gavallérok, azonnal pálinka és sör kerül elő. Aztán a mi pálinkánk, aztán másik. Hát, úgy, ahogy szokott. Megbeszéljük, hogy amint átérünk a köveken, leállunk és rendezünk egy sólet bulit. Az mindenkinek van. Addig, amíg a sört kortyolgatjuk és ismerkedik a társaság, a távolból megjelennek a versenymotorosok. Kicsit pont az útban áll a karaván. Na, szép lesz, most ők is elakadnak. A fiúk szaladnak az autóhoz, hogy elálljanak, de olyan sebességgel jönnek, hogy még a motort sem sikerül beindítani. A homokos részen állva, úgy 90 km/órás sebességgel vágnak át, a karaván mellé érve ki jobbról, ki pedig balról kerül bennünket.

Elképedve állunk. Még egy pár perc és a motorok hangját sem halljuk, csak a porfelhőt látjuk, amit hátrahagynak. Később már nem látunk sem kaland, sem versenykategóriás autót. Viszont néhány perccel az indulás előtt befut a kis Ssang Yong Korando. Ő is csatlakozott hozzánk, így indult el a négy göthös autó a 160 km-es kavicsos távra. Mint fentebb említettem, az előrehaladás lassú, de még az is hátráltat minket, hogy a Mercedes alja szinte folyamatosan leér. A fiúk gyakran a nagyobb köveket dobálják el az autó elől. Ez nem okoz problémát, ellenben a száraz vízmosások öbleivel, szintkülönbségeivel. Hol az autójuk elejét, hol a hátulját verik oda. Recseg-ropog minden, nagyon kellemetlen látvány és kicsit félünk, hogy bent ragadnak, és mi sem tudunk segíteni, mert valami komolyabb futómű bajuk lesz. Ezek a vízmosások is rabolják az időnket. Kiszállás, mérlegelés, útvonalkeresés, kőpakolgatás, átkelés, kárfelmérés. És ez így megy órákon keresztül.

Röviddel napnyugta előtt érjük el a kiszáradt tómedret, amiben tényleg lehet repeszteni. A mederfenék olyan sima, mint egy autópálya és az út kemény. Néhány helyen azért vannak benne kisebb, nagyobb kerékvágások, hibák és buckák, amin jó nagyot lehet esni, sőt fel is lehet borítani az autót. Lépcsőzetes pozíciókba helyezzük az autókat, hogy a felverődő por ne zavarja a haladást. Fotózás, vidám percek, végre haladunk. A 30 km-es távot pillanatok alatt tesszük meg, és újra kezdődik a köves szakasz. Araszolás, araszolás. Sötétben a kőpakolás, mígnem elérünk egy olyan vízmosást, folyómedret, ami ember nagyságú és a meder öblös része nemhogy a Mercinek, de a mi hosszú terepjárónknak sem ad lehetőséget az átkelésre. Nemes egyszerűséggel vagy az eleje, vagy a hátulja, vagy mindkettő felakadna.
Úgy néz ki, hogy itt az út véget ér.

Tanakodás az autók mellett, mígnem az egyik srác ötven méterrel arrébb talál egy kevésbé mély átkelőt. Visszatolatunk, utat keresünk odáig. Az átkelő mély, a Merci saját erőből nem fogja tudni megcsinálni, mert teljesen világosan látszik, hogy felakad. Előre áll a Toyota. Kötélre teszik és egyszerűen az alján csúsztatva felhúzzák az autót. Recseg, ropog minden. Átértek. Kárfelmérés. Kérdezem Pityit, lett baja az autónak? Mire ő: - „Ugyan már. Kívánja a gép az ilyeneket.” Jót nevetünk. Újabb lassú araszolás és közel 14 órás út után műutat érünk. Nagyon boldog mindenki és nekiindulunk, hogy Tatán keressünk éjszakai szállást, mert a célig még hátralévő 380 km-t senki nem vállalja, elég a hátralévő 120 km. A szállás újra elfogadható. Két főnek 35 euró. Elfoglaljuk a helyünket. Még a Pityeszék szobájában sör és pálinka, utána gázfőzőre dobunk két sóletet, kaja és alvás.

OLDALTÖRÉS: Irány az óceán! - 9. nap

Irány az óceán! - 9. nap 2010.01.24 . (vasárnap)

Irány az óceán! - 9. nap 2010.01.24 . (vasárnap)

Irány az óceán! - 9. nap 2010.01.24 . (vasárnap)

A Toyotás csapat ismerősei telefonon közlik, hogy a mezőny teljesen szétesett. Jó, hogy nem mentünk el a tegnap esti célig, mert nem volt szállás, csak sátrazni lehetett. A szél felborogatott mindent, nem tudtak pihenni. A mezőnynek csak egy kisebb része ért célba. A kaland kategóriával már nem foglalkoznak a szervezők. Itiner nincs, csak a nagyobb városokat adják meg, mint célpontokat a verseny végéig, Agadirig. A Budavár Tours az út folyamán többször érdeklődött SMS-ben, hogy honnan szeretnénk visszarepülni. Tekintve, hogy a hivatalos út Agadirban ér véget, így mi is ezt kértük. (Akikkel beszéltünk, mindenki.) Természetesen, ahogy ez lenni szokott Magyarországon, a Budavár Tours Bamakoba küldi a gépet és a repülőjegy árának visszafizetésére nincs lehetőség.

Komoly bukás. (Tegnap, 29-én, már biztosan tudjuk, hogy 14 autó ment át Mauritániába, ebből 1 a Kádár Trans-os kamion, az adományokkal. - Minden tiszteletünk a házaspáré, akik minden veszéllyel dacolva nekivágtak a 40 tonnás szerelvénnyel. - A kamionon kívül a továbbindulók többsége a versenykategóriából van, tehát ők is valószínűleg visszahozzák a kocsit. Most már csak azt nem tudom, hogy majd ki repül vissza Bamakoból Budapestre. Lehet, hogy Villám Géza, aki ezt a külön expedíciót vezeti. Remélem el fog férni. Na, de ne haladjunk ennyire előre, hiszen mi Tatán (Tata) vagyunk, és most kellene eldönteni, hogy ilyen hírek után merre tovább.  Rövidke tanakodás után úgy döntünk, hogy saját körutazást szervezünk Marokkóban. Megnézzük az óceánt, utána elautózunk Tafraoute-ba, majd Casablancába. Onnan Zsolt hazarepül, én pedig 30-án nekivágok a hazaútnak, a több mint 3000 km-es távnak. A nyárból a télbe. A melegből a hidegbe, a gondtalanságból a gondok közé.

Reggeli szedelőzködés. Egyeztettünk a Toyotás és a Mercis csapattal a terveinkről. Ők nagy elhatározással elindultak a következő találkozási pontig, azzal, hogy elmennek Bamakoba. Kicsit csalódott, bánatos voltam, pedig tudtam, hogy a döntésünk a legjobb, de hát mégis csak oda indultunk. Mégis csak hiányozni fognak azok az élmények. A cél, a kihívás oda csábit. Egész évben erre készültünk. Mindent oda szerveztünk a hazaúttal kapcsolatosan. El akartuk juttatni az adományokat, el akartuk adni az autót, onnan akartunk kényelmesen, urasan hazarepülni, azzal az elégedett érzéssel, hogy megcsináltuk.

Most ez az éves elhatározás, készülődés foszlott szét. De az élet már csak ilyen. Hányszor és hányszor volt, hogy amit előkészített, elhatározott az ember, nem valósult meg. Mérgelődés, csalódottság, bánat, aztán kiderült, hogy úgy volt jól. Ez is így van jól. A napi végállomás, Tiznit mellett az Aglou-plage, és máris kárpótol az élet. Az óceán gyönyörű. Megint olcsón kapunk szállást (35 euró) közvetlen a parton, az óceánra néző ablakkal. A szállodában rajtunk kívül nincs senki. A szezon előtti karbantartás folyik, festés, javítgatás. Én ezeket az időszakokat szeretem. Nincs tülekedés, zaj. Minden értünk van és rólunk szól, saját magunknak. Nagy a szél, hatalmas hullámokat korbácsol a part menti szakaszra, de mivel nincs hideg, alkalmas a napozgatásra, sétára.

Érzem, ez az utazás azon része lesz, amit egy katalógusból is ki lehet nézni. Valahogy így hirdetnék: Marokkói utazás. Utazzon szezon előtt, a télből a tavaszba! Csillagtúrás utazások az Atlanti-óceán partvidékén. Lenyűgöző, érintetlen táj, barátságos emberek. Pihenését a nyugodt környezet, a négy csillagos szállodák és a félpanziós ellátás garantálja

Pusztai László részletesebb beszámolóit a 9789.hu-n olvashatják, fotókat pedig ide kattintva láthatnak. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!