Új polgármestert választott Narda

Narda - Időközi polgármesterválasztást tartottak a településen. Glavanics Krisztina, a 35 éves horvát-német szakos középiskolai tanárnő egyedül indult a posztért.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Az előző polgármester, Somogyi Zsolt munkahelyi elfoglaltságaira hivatkozva mondott le tisztségéről.  A polgármesterválasztás nem tartogatott meglepetéseket, hiszen egyedül Glavanics Krisztina indult a posztért. 

A településen a 448 szavazásra jogosult lakos 29,7 százaléka kereste fel a szavazóhelyiséget. A 133 szavazólap átvizsgálása után kiderült, hogy Glavanics Krisztina 126 érvényes szavazattal lett a település polgármestere. Hét szavazat érvénytelen volt.

A határátkelőhöz vezető út rendbetétele, az óvoda újraindítása, az orvosi rendelő, a kultúrotthon, valamint a   faluban lévő két temető ravatlozóinak felújítása: elsőként ezeket a feladatokat szeretné megoldani Narda megválasztott polgármestere, a 35 éves Glavanics Krisztina. 

A szombathelyi Horváth Boldizsár Szakközépiskolában tanító horvát-német szakos pedagógus már az előző és a jelenlegi ciklusban is részt vett az önkormányzati testület munkájában, két évig pedig alpolgármesterként is tevékenykedett. 

A helyi horvát kisebbségi önkormányzat elnökeként azt mondja, hogy a jövőben szeretné minél jobban összehangolni a két nardai testület munkáját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!