Új választási körzethatárok: van akinek tetszik, van, akinek nem

Az új választási körzethatárok meghúzása korrekt módon történt, az már más kérdés, hogy az új szisztémát nagyon eltérően értékelik a közgyűlés politikai szereplői. Az egyéni választási körzet csökkenéséről, a körzethatárok módosításáról kérdeztünk a jelenlegi közgyűlésben meglévő és várhatóan ismét képviselőket jelölő szervezetek vezetőit.

Angyal László

A politikai új, a tavaszi választásokon feltűnt szereplőit - az LMP-t és a Jobbikot - az ügy jellege miatt, ezúttal nem szólaltattuk meg: ők nem voltak jelen a négy évvel ezelőtti önkormányzati választásokon.

Dr. Gyimesi József, az Együtt Szombathelyért Egyesület (ESZE) elnöke régóta politizál. 
 
- Az új törvény 17 helyett 14 választókerület kialakítását írja elő Szombathely méretű település esetében. A törvény a helyi választási iroda vezetőjének kötelességeként határozza meg a szavazókörök, választókerületek határainak kijelölését, szempontként csupán annyit ír elő, hogy figyelemmel kell lenni a nemzetiségi, vallási, történelmi, földrajzi és egyéb helyi sajátosságokra. Arról nem szól a törvény, hogy ez mit jelent! Az ESZE képviselőjeként nem tudom, hogy a kijelölésben ki vett részt, a város jegyzője konzultált-e a választókerületek kialakításakor politikai pártokkal vagy számítógép segítségével húzta meg az új határokat. A választási értesítőből, az ajánlószelvények kitöltésekor szembesülnek a választópolgárok a változásokkal. Tapasztalataink szerint elég nagy a bizonytalanság, nem értik, hogy a korábbi képviselő helyett delegált mást a szervezete vagy elcsatolták az utcáját. A sok hibás ajánlásnak ez az egyik vélhető oka. Ráadásul tapasztalhatták a választók a nagyon  rövid idő nem elégséges a jelölttel való személyes találkozásra. Ráadásul a változások jegyzői határozatban jelentek meg, mintha nem a választói alapjogokat érintő kérdésről lenne szó. Mi ezért választottuk személyes felkeresés mellett a postai úton történő ajánláskérést.

Dr. Horváth Attila, az MSZP szombathelyi szerveztének elnöke más összefügések felől közelítette meg az új helyzetet.

- Az új szabályok alapvetően felborították a 20 éve viszonylag jól működő rendszert. A Fidesz úgy változtatta meg a képviselők választásának szabályait, hogy előtte semmilyen egyeztetést nem folytatott le senkivel. Nemcsak az MSZP-vel, hanem egyik parlamenti párttal, vagy társadalmi szervezettel sem. A módosítások egyetlen célja az, hogy a Fidesz megpróbáljon mindenkit kiszorítani a helyi közgyűlésekből.

A politikus szerint nem döntő tényező, hogy csökkent az egyéni körzetek száma, és körzethatárok meghúzása is korrekt módon történt. 
  
- Szombathelyen az egyéni körzetek alapvetően nem változtak, hiszen számuk 16-ról 14-re csökkent. Azt gondolom, hogy a körzetek kijelölése igazságosnak mondható, arányos, és amennyire ez lehetséges figyelembe veszi a helyi viszonyokat, és ami talán a legfontosabb nem kedvez egyik politikai szervezetnek sem. Az már más kérdés, hogy míg az egyéni körzetekből bejutó képviselők száma kettővel csökkent, addig a kompenzációs listán szerezhető mandátumokat megfelezték. Ezzel pont a kisebb pártok, a helyi civilek közgyűlési részvételét lehetetlenítették el. Én azt gondolom, hogy Szombathelynek, és a szombathelyi demokráciának az az érdeke, hogy minél több vélemény kapjon teret, minél több önálló hang szólaljon meg a közgyűlésben. Ennek érdekében nyitottunk a helyi civilek felé, és indítottunk több körzetben nem párttag jelölteket. A mostani rendszert pillanatnyinak négy évre szólónak érzem. Véleményem szerint a Fidesz, miután elveszti majd jelenlegi népszerűségét, a következő önkormányzati választás előtt visszaállítja majd az elmúlt évek során kialakult sokkal igazságosabb, arányosabb rendszert.

A szombathelyi közgyűlésben Marton Zsolt a Fidesz frakcióvezetője.
 
- Az Orbán-kormány első intézkedései között radikálisan csökkentette az önkormányzati képviselők létszámát. Mindegyik párt évek óta ígérgeti ezt, de döntést senki nem hozott. Új választókerületek jöttek létre Szombathelyen is, és ezért néhány városrészen új képviselő-jelöltek küzdenek meg a választók bizalmáért. Úgy vélem, hogy az új választási rendszer jóval igazságosabb, és a választói akaratot jobban szimbolizáló eredményt fog hozni. Nem fordulhat elő többé, hogy a magukat civilnek, és jobboldalinak nevező szervezetek becsapják az embereket, és miután képviselői mandátumot szereznek, igazi arcukat megmutatva koalícióra lépnek az MSZP-vel. A választói rendszer, a képviselők létszáma, a különböző szavazatösszesítő módszerek azonban csak másodlagos kérdések. A szombathelyiek jól tudják, melyik párttól mire számíthatnak. Azt tudjuk, hogy mire voltak képesek a szocialisták kormányon, azt még csak sejtjük, hogy vajon mire lesznek képesek ellenzékben. Nyugodt és rövid kampányra készülünk.

Dr.Szabó Gábor (MDF) alpolgármester.
 
- Véleményem szerint az új választási körzet anorganikus társadalmi  vegyület, hiszen például a Széll Kálmán utcától a Stromfeld lakótelepig terjedő városrészben nagyon eltérő társadalmi helyzetú emberek élnek. Ez pedig mindenképpen megnehezíti majd az egyéni körzetekben megválasztott képviselők dolgát. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!