Vadásznap Bükön, kutya melegben

Kánikulához illő helyszínen, a büki gyógyfürdő előtti parkolóban gyűltek össze szombaton a Vas megyei vadászok. A Vas Megyei Vadásznap programját kiállítás, főzőverseny, kézműves vásár színesítette.

Nagy Ildikó

A hagyományokhoz híven szombaton is a vadászkürtösök térzenéjével, a vasi vadászok zászlajának fogadásával kezdődött a megyei vadászap. A megye ötvennégy vadászatra jogosult társasága közül majdnem mindegyik képviseltette magát az éves seregszemlén. Az egybegyűlteket Gagyi István, a Vas Megyei Vadászkamara és a Vasi Vadazdálkodók Védegyletének elnöke köszöntötte. Ünnepi beszédet mondott dr. Bodnár József, az Országos Magyar Vadászkamara alelnöke. A rendezvénysátorban Dumovits István esperes celebrált Hubertus misét, ezt követően tizennyolc ifjú vadász - köztük egy nő - tett fogadalmat.


Kitüntetéseket is átadtak: Kamarai aranyérmet vehetett át Rásó Miklós, a vasvári Római-sánc Vadásztársaság elnöke. Kamarai ezüstérmet kapott Bokor András, az Aranypatak Vadásztársaság tagja, a sportlövő szakosztály elnöke, Boldizsár László, a Vadása Vadásztársaság titkára, valamint Iszak István, a Sormásvölgye Vadásztársaság hivatásos vadásza. Magyar Vadászatért Emlékéremmel ismerték el Gömbös Mátyásnak, a Széchenyi Zsigmond Vadásztársaság vadászmesterének munkáját. A Hubertus Kereszt arany fokozatát Szalay Ferenc, az Aranypatak Vadásztársaság tagja és Kontó Sándor, a Répcevölgye Vadásztársaság tagja, a hagyományőrző bizottság elnöke vehette át. A Hubertus Kereszt ezüst fokozatát KovácsTibor, a Répcemente Hunor Vadásztársaság hivatásos vadásza kapta. Nimród éremnek örülhetett Fatalin József, az Aranypatak Vadásztársaság tagja, valamint Mesterházy Zoltán, a Kemenesaljai Szabadság Vadásztársaság hivatásos vadásza. Gróf Batthyány Lajos Emlékéremmel térhetett haza dr. Tóth József, a Sopronhorpácsi Nimród Vadásztársaság elnöke. A legeredményesebben tevékenykedő vadászatra jogosultnak járó Gróf Nádasdy Ferenc Emlékplakettet az Aranypatak Vadásztársaság érdemelte ki.

Amíg a főzőversenyre benevezett tizenkilenc csapat tagjai a bogrács mellett tüsténkedtek, a rendezvény látogatói a  fürdőben hűsölhettek, vagy a konferenciaközpontban megrendezett trófea- és vadászati témájú festménykiállításban gyönyörködhettek. Ugyanitt állították ki a Vas Megyei Diana Vadászhölgy Klub által meghirdetett gyermekrajz-pályázatra beérkezett alkotásokat. A programot lovagi-, íjász- és vadászkutya bemutató, valamint virtuális lövészet és kézműves kirakodóvásár színesítette. A megyei közgyűlés alelnöke, Majthényi László vezette zsűri huszonhét ételt kóstolt végig: a legfinomabbnak a vasvári Római-sánc Vadásztársaság fácánsültjét találták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!