Városias főtér, impozáns faluház Sótonyban

Központi közösségi teret építettek, faluházat renováltak Sótonyban a helybeliek sok-sok önkéntes munkájával.

Simon Erzsébet

- Érdemes az Európai Unió tagjának lennünk, hiszen egyre több kézzelfogható eredménye mutatkozik – jelentette ki Kovács Ferenc, Vas Megye Közgyűlésének elnöke szombaton Sótonyban, s ezzel arra utalt, hogy a község is részben a közösségi támogatásnak köszönheti az új főterét és a megszépült faluházát. Több mint negyvenmillió forint fejlesztési forráshoz jutott ily módon a település, amihez persze jócskán hozzátették az önerejüket.

Szó szerint is, hiszen ahogy Vörös Imre polgármester a létesítmények avatásán mondta, a két beruházáshoz kapcsolódó parkosítást társadalmi munkában végezték a falu lakói. Remekül tették a dolgukat, hiszen a főtér környéke és a faluház környezete is nagyon szép lett. A polgármesteri hivatal-orvosi rendelő-templom háromszögében emlékművel, utcabútorokkal, zöldnövényekkel, kőburkolattal ellátott négyszáz négyzetméteres teret alakítottak ki, a füvesített rész mintegy ezer négyzetméter.

Akár szabadtéri rendezvények tartására, akár csak egy kis trécselésre egyaránt kiváló helyszín. Szintúgy a faluház, amelynek megújult épülete mögött hatalmas fedett terasz, s persze kellemes zöldterület nyújthat alkalmat a kikapcsolódásra, különféle társadalmi összejövetelek tartására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!