Vásári forgataggá változott a Rába partja

Körmend - Ötödik alkalommal szervezték meg Körmenden a Rába-parti Magyar Ünnepet. A programok már csütörtökön elkezdődtek, s egészen vasárnap éjszakáig tartanak majd.

Bajdó Bettina

Szombat délután vásári forgataggá változott a Rába partja, kézművesek kínálták portékáikat a Magyar Ünnepre érkezőknek. A borudvar és a pálinkaház is kinyitott, a kemencéket befűtötték, s a gulyás is a kondérokban főtt.  

A folyó partját gyerekzsivaj töltötte be, rengeteg program várta szombaton az apróságokat. Volt lovaskocsikázás, agyagozás, hennázás, kenuzás a Rábán, fanyüvés és fafaragás, valamint állatokat is simogathattak a gyerekek a karámban. Délután pedig a KASZT előadásában Lázár Ervin „A négyszögletű kerek erdő” mesejátékát is megnézhették az apróságok. A nagyobbak is találhattak maguknak elfoglaltságot, bárki kipróbálhatta a kardforgatást és az íjászatot is, a felnőtteket pedig borudvar és helyi különlegességek várták. 


Minden évben próbálják úgy összeállítani a kínálatot, hogy a kisgyerekektől a nagyszülőkig mindenki találhasson magának kedvére valót
Fotó: Horváth Csaba

Köbli József, a szervező Rába-parti Fórum Egyesület elnöke elmondta, hogy az első két nap programjai nagyon jól sikerültek, csütörtökön például színházba szoktató előadást tartottak a helyi társulat segítségével a gyerekeknek, melyen körülbelül kétszázan vettek részt. A péntek esti 3 + 2 zenekar koncertjére is több százan voltak kíváncsiak, a nyolcvanas évek slágereink dallamait még a városban élők is hallhatták.

- Az első Magyar Ünnep megszervezésénél az volt a szándékunk, hogy jó minőségű és megfelelő mennyiségű programmal tudjunk kedveskedni az ide látogatóknak - folytatta a főszervező. - A rendezvény létrejöttében a barátaink és helyi vállalkozók segítenek. A programok az ősi, magyar népszokások köré szerveződnek, melyeket szeretnénk megőrizni, s gyermekeinkkel is megismertetni. Minden évben próbáljuk úgy összeállítani a kínálatot, hogy a kisgyerekektől a nagyszülőkig mindenki találhasson magának kedvére valót. Az ünnep kezdetben csak kétnapos volt, most már viszont úgy tűnik, hogy a négy nap is kevés.

A rendezvényre nemcsak a megyéből érkeztek látogatók, árusok és fellépők, hanem az ország minden szegletéből, sőt még a határon túlról is jöttek.

- Itt mindenki valakinek a barátja, s évről évre egyre több az ismerős arc - teszi hozzá Köbli József. - Minden évben arra törekszünk, hogy vagy valami újjal vagy több rendezvénnyel lepjük meg a barátainkat. Idén a nagyobb kínálatra helyeztük a hangsúlyt. A rendezvény annyira népszerű, hogy már az első napon elkezdtük szervezni a következő Magyar Ünnepet, melyhez rengeteg ötletet kaptunk az ide látogatóktól.

Szombat délután tartották a Felső Rába-menti Turisztikai Régió településeinek gasztronómiai és kulturális bemutatkozását, az érdeklődők pálinkákat, borokat, különféle sajtokat és pogácsákat ízlelhettek meg az udvaron. Este az idén tíz éves Ismerős Arcok lépett a színpadra, majd a Romantikus Erőszak és a Magozott Cseresznye koncertje fokozta tovább a hangulatot. 

A programok vasárnap is folytatónak a folyó partján, családi délután és Kárpátia koncert várja az érdeklődőket.  


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!