Vasi Volán: hétfőtől él az új buszmenetrend

Hétfőtől változik a Vasi Volán menetrendje. A társaság hetvenhét új járatot indít, a régiek közül viszont 153 esetében módosul az eddig érvényben lévő menetrend.

Nagy Ildikó

A Vasi Volán Zrt.  évi négy menetrend-változtatásának egyike a szeptemberi tanévkezdéshez igazodik: hétfőtől  77 új járatot indít a társaság, a régiek menetrendje pedig 153 esetben változott. A módosításokról a társaság honlapján,  buszpályaudvarain tájékozódhatnak az utasok.

Az iskolakezdésen kívül egyéb okai is vannak a változtatásoknak: a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd vasútvonal korszerűsítése miatt megváltozott a vonatok menetrendje: ehhez igazodva a volántársaság 23 járatának menetrendjét korrigálta. 

A körmendi Fő tér felújítása is "átírta" a menetrendet: a forgalmi rend változás a buszokat is érinti, azok ugyanis új útvonalon, a 8-as út mentén lévő nagyáruház "érintésével" közlekednek. Kilenc helyközi járat pedig az áruháznál lévő megállóhelyen is megáll hétfőtől, olvashatjuk a társaság közleményében.

Új buszjáratok is indulnak. Mostantól a hét első iskolai napját megelőző munkaszüneti napon Szombathelyről 17 órakor indítanak autóbuszt  Zalaegerszegre, amely 18 óra 25 perckor indul vissza a vasi megyeszékhelyre.

A Vasi Volán Zrt. közleményében szerepel továbbá  az is, hogy az utasoknak szeptember elsejétől lehetőségük lesz arra, hogy a cég honlapján és egyes távolsági járatokon "elmondják" a menetrenddel, illetve a volántársaság szolgáltatásaival kapcsolatos véleményüket. A kérdőívekre a véleményük mellett a  javaslataikat is ráírhatják majd az utasok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!