Vörösiszap-katasztrófa: tisztítják a Marcal partját

A múlt héten kezdték meg a Marcal folyó menti padkák tisztítását a vörösiszaptól. Ha ezzel elkészülnek, a folyó medrét tisztítják majd ki. Várhatóan októberig végeznek a munkával.

Ambrózai Zsuzsanna

Kilenc hónappal a katasztrófa után a múlt héten megkezdték a Marcal folyó padkáinak tisztítását. Jelenleg a 8-as számú főút és a bobai vasútvonal közötti szakaszon folyik a munka, ez a terület korábban elmaradt. Először nem a folyó medréből, hanem a mellette lévő területről - padkáról - kotorják ki a vörösiszapot, csak ezután következik a víz tisztítása.

A Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója, Nádor István elmondta, jelenleg nyolc kilométer területen van még iszap a folyó mellett, amelyet el kell távolítani a padkákról.

- Mindkét oldalon elkezdődtek a munkálatok a múlt héten. Azért van szükség elsőként a padkák tisztítására, mert utána a folyóból kiemelt iszapot erre a területre fogják kirakni - mondta az igazgató. Hozzátette, helyenként változik, de általában harminc és ötven centiméter földréteget kell eltávolítani. Amennyiben ez megtörténik,  jöhet a meder tisztítása. Ideiglenesen kerül csak a padkákra az iszapos föld a vízből, s mindaddig ott marad, amíg ki nem szárad. Csak ezután tudják majd elszállítani a területről.  Innen majd az átrakó állomásokra kerül a föld, ahova eddig is szállították, onnan pedig valószínűleg majd a zagykazettákba fogják szállítani  - emelte ki az igazgató.

A jelenlegi állapotok szerint már csak az egyik oldali padka van hátra. A folyó másik oldalán lévő területet megtisztították, ott a füvesítés, fásítás is megtörtént. A nagyobb feladat, vagyis a folyó medrének mintegy húsz kilométernyi területen való kitisztítása csak ezután kezdődik. A szakemberek azt mondják, előreláthatóan októberben lesz iszapmentes ez a terület.

A vörösiszap azonban nem tűnt el a területről, a természetből. Amerre csak jár az ember, látja a nyomait. Még mindig vörös színű a Marcal folyó vize is. A katasztrófa által sújtott területről még mindig teherautók szállítják el a földet, és vöröses por borítja az utak szélét.

ÉVEK KELLENEK A REHABILITÁCIÓHOZ

Horváth Jenő, az Őrségi Nemzeti Park igazgatóhelyettese azt mondja, amikor beleömlött a folyóba az iszap, az ott lévő szervezetek jelentős részét szétmarta a lúgos folyadék. Ilyen esetben először kárenyhítés történik, ez az első fázis, majd hosszú távon következik az élőhely rehabilitációja. Igaz, a természet öngyógyításra is képes, és viszonylag gyors a rehabilitációs képessége, de szélsőséges esetben akár több évtizedig is eltarthat a környezet tényleges regenerálódása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!