VV Alekosz Andreája: Londonból érkezett a szerelem

Kamerák, stáb, forgatás. Andrea élete egyik napról a másikra megváltozott. Szappanopera a görög macsóról, a szőke szépségről és a Londonból hazaköltözött hódolóról.

Takács Gábor

Ahogy nyílik a büki családi ház kapuja, Maci és Pici csahol a lábunknál, a két kutyus gazdája, Andrea az előszobába invitál. Érettségi után vezetője lett egy pékboltnak, dolgozott három műszakban a kőszegi kábelgyárban, tizenöt éve egyéni vállalkozó, de üzletkötőként és mobilbankárként is megállta a helyét. Megesett, hogy egyidőben három munkahelye volt. Mégsem ez adja találkozónk apropóját.

Véletlenül csöppentem bele a műsorba. Olivér, az egyik szervező egy társkeresőn írt a barátnőmnek, hogy a Való Világ győztes Alekosz feleségkereső műsorába jelentkezzen. Katalin nem kért a nyilvánosságból, így megkérdezte, hogy lenne-e kedvem hozzá. Nem volt sok időm hezitálni, másnap már a Szerelem a legfelsőbb szinten című műsor budapesti háromfordulós castingján volt jelenésem  - meséli Bíró Andrea (34) akit végül 400 lány közül választottak ki a tizenhat menyasszonyjelölt közé. Így beköltözhetett a Való Világ luxusvillájába.

A csinos szőkeség hozzáteszi, az utóbbi időben a vállalkozása már nem úgy ment, ahogyan azt elképzelte. A munkában mindent elért, de egyik pillanatról a másikra romba dőlt amit felépített. Nem titok, padlóra került.

Ebben a helyzetben egyetlen kiutat számomra a valóságshow-szereplés, és az azzal járó ismertség jelentett. A műsor előtt lejött a stáb Bükre, itt közölték velem, hogy Alekosz egyik arajelöltje leszek. Nem telt el két perc és már az egész város tudta, hogy nemsokára a feleségkereső műsorban szerepelek  - mondja Andrea.

Persze más kérdés, hogy mennyire gondolta komolyan egy harmincnégy éves nő két hosszú  hat és hét éves kapcsolat után, hogy a Nagy Őt a kamerák és az ország nyilvánossága előtt, egy televíziós műsorban találja meg. Erről a témáról Andrea inkább hallgat, de azt örömmel újságolta, hogy a magánélete rendeződött. A műsor előtt szakított az akkor még Londonban dolgozó barátjával, akit egy közösségi portálon ismert meg. Gáborral ismét egy párt alkotnak, a pécsi fiú már haza is költözött Angliából, együtt  képzelik el a jövőt. 

- Elsősorban itthon szeretnék biztos egzisztenciát, stabil hátteret kialakítani, ha ez nem megy, akkor megpróbálkozunk a külföldi munkavállalással  - vázolja az elképzeléseit Andrea.

Kattannak a gépek, közben a gyerekszobából megérkezik a keresztfiú Márk, aki a büki szépség ölébe ugrik, cseresznyével kínál minket, büszkén meséli, hogy az "Andika szerepelt a tévében." Egy-egy gondolat erejéig a korábbi arajelölt édesanyja is bekapcsolódik a beszélgetésbe, finoman szólva sincs túl jó véleménnyel Alekoszról. Most már Andrea sem. 

- A három hetes forgatás kétharmadát nagyon élveztem, korábban ilyen jellegű műsorban még nem szerepeltem. Természetesen az anyagiak is motiváltak. Később csalódtam Alekoszban, hozzáállása a nőkhöz egyszerűen felháborító. Utólag már nagyon örülök, hogy nem én lettem a "felesége."  Ugyan a műsor elején egy csók is elcsattant köztünk, de ez inkább volt egy színészi alakítás, mint érzelmekkel túlfűtött tevékenység  - meséli az egykori villalakó.

- A műsor egyik pikantériája volt, hogy a karakán lány házassági szerződést akart íratni Alekosszal.  Nem volt pénzem, szeretném kifizetni az adósságaimat, jó lenne talpra állni. A saját érdekeimet tartottam szem előtt. A játékban ez lett a vesztem. Így is büszke vagyok arra, hogy a negyedik helyen végeztem - feleli határozottan a szexi szőkeség.

Andrea azt nem vitatja, hogy a műsorról erősen megoszlanak a vélemények, sokan mondják, hát ez "gagyi". - Hallottam, hogy különféle fórumokon engem is ócsárolnak, de a valóságshow után eddig csak kellemes élménnyel gazdagodtam és ez szívmelengető - mondja a büki lány.

Amikor arról érdeklődöm, hogy az ismertséget hogyan akarja kihasználni, kijelenti, harmincnégy évesen kaparni már sehol sem fog, de nem tartja elképzelhetetlennek, hogy hónapok múlva akár egy férfimagazin címlapján látjuk pózolni.

- Az is fontos, hogy mennyit ajánlanak érte, ugyanakkor nem hiszem, hogy teljes aktot vállalnék, inkább egy erotikus fotózáson tudom elképzelni magamat - teszi hozzá  Andrea. Egyébként sem áll távol tőle a vakuk kereszttüzében a pózolás, korábban Szombathelyen a Fő téren egy modellügynökség több száz lányból a 15 közé kiválasztotta.

Megemlíti még, hogy Alekosszal nem tartja a kapcsolatot, de ez egyáltalán nem is zavarja. Most mellette van Gábor, aki találkozásunkkor éppen Bükön vendégeskedett.

Andrea végül halkan odasúgja: kalandnak jó volt a játék, ha újra felkérnék, talán ismét elvállalná az arajelölt szereplét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!