Zsidónak lenni: folytatódik, de fizetős lesz a szabadegyetem

A hallgatók visszajelzései jók, biztatóak, ezért februárban folytatja a zsidó hitközség a csütörtökön véget ért "Zsidónak lenni" elnevezésű szabadegyetemét.

Némethy Mária

Októberben avatták fel Szombathelyen a zsidó hitközség által jelentős erőfeszítéssel létrehozott Bernstein Béla Kulturális Központot. Ennek elsődleges feladata az, hogy az erkölcsi, szellemi feltöltődés színhelye legyen. 

- Tágra nyitjuk kapuinkat, várunk minden jószándékú embert - hangsúlyozta a kulturális központ avatásán Márkus Sándor, a hitközség elnöke.
 
Elsőként a múlt héten véget ért Zsidónak lenni címmel meghirdetett szabadegyetemre mehetett el bárki a zsidó kulturális központba. Ezt a hitközség az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem közösen szervezte. Az előadások betekintést adtak a zsidóság szakrális, valamint történeti és kulturális értékeibe. A szabadegyetem nyilvános volt, hét előadásból állt, október 27-étől december 8-áig minden csütörtökön megtartották.

- Nem várt nagy érdeklődés kísérte az előadássorozatot. Akik az elsőre eljöttek, kitartottak végig. Nagy örömmel nyugtáztuk, hogy a városban jól ismert  keresztény értelmiségiek, akiknek semmilyen kötődésük nincs a zsidósághoz, szép számban voltak végig a hallgatóság soraiban. Akik regisztráltak nálunk, azoktól véleményt kértünk. Elismerést kapott tőlük a program, ígérték, eljönnek a folytatásra, a következő szemeszterre is. Igényt tartanak a zsidó oktatási intézmény előadóira, ugyanakkor érzékelhető volt: sok kérdés, igazi párbeszéd azokon az előadásokon alakult ki, amelyeken az előadó közérthetően fogalmazott. Ezt szeretnénk erősíteni a jövőben - összegezte Márkus Sándor.

A szabadegyetem tehát februárban folytatódik, de akkor már - mint ahogyan azt rögtön az elején jelezték a szervezők - fizetős lesz. Most újabb nagy vállalkozásra készül a hitközség. Érdeklődőket hívnak meg a hanukára, december 27-ére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!