Civil

2015.03.12. 11:42

Újabb csoda Lukácsházán – Tűzvarázs az óvodában

Lukácsháza - Iliás Márta és tanítványai tűzzománcalkotásaiból nyílt kiállítás a lukácsházi Gyöngyház Óvodában.

Civil Tudósítónktól

A nagy sikerű mackókiállítás után újabb csoda született a lukácsházi óvodában. Az épületbe lépve szebbnél szebb képek fogadják az intézménybe érkezőket. Iliás Márta, a gyöngyösfalui általános iskola tanára pályája hosszú évei alatt nagyon sok technikával megismertette tanítványait, s mivel a tűzzománc az ő művészi pályájának is jelentős, s talán legkedveltebb része, ezért nemcsak saját alkotásait mutatja be Lukácsházán, hanem a diákjainak a műveit is. A kezdeti időkből megtaláljuk Nyári Emma alkotását, a közelmúltból Osztrosits Amália és Falvai Evelin képeit, a jelenből pedig kiemelkedők Szafián Petra és Dorottya művei.

Osztrosits Amália, Iliás Márta, Falvai Evelin

Opra Kolos és Szendrő Márton verssel köszöntötték a kiállítást


A Szafián család nézi a kiállítás képeit

A közönség a megnyitón

Nagyon sok érdeklődő – szülők, kollégák, barátok, diákok - jelenlétében került sor a kiállítás megnyitására. Máté Mihályné óvodavezető nagy örömmel köszöntötte az alkotókat és a közönséget, majd Opra Kolos és Szendrő Márton óvodások mondták el az erre az alkalomra tanult verset, amely a színek csodálatos világát idézte. Ezután Devecsery  László költő beszélt Iliás Márta Lukácsházához fűződő gyökereiről, pályájáról, majd a kiállított művekről. Kiemelte, hogy tavasszal nemcsak a természetben uralkodnak a virágok, a színek, hanem a képeken is nagyon hangsúlyos szerepük van. A virágok magukban hordozzák mind a négy őselemet: a tüzet, a vizet, a földet és a levegőt. A tűzzománctechnikában pedig alapvetően jelen van a tűz mint őselem. Beszélt arról is, hogy a művész kedvenc témái közé tartoznak az évszakok. A műveken az elegáns színvilág tökéletes egysége jelenik meg.

A képeket az érdeklődők megtekinthetik március 27-ig az óvoda nyitvatartási idejében.

Virág Zsuzsa

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!