Civil

2015.04.27. 09:28

Markusovszkyra emlékeztek Csorbán – 200 évvel ezelőtt született a jeles orvos

Strba (Csorba) – Markusovszky Lajos születésének 200. évfordulójára emlékeztek szülőhelyén, a szlovákiai Csorbán. Az eseményen jelen voltak a Vas Megyei Önkormányzat, a Markusovszky Emlékbizottság és Vasegerszeg képviselői is.

Civil Tudósítónktól

A csorbai művelődési házban Markusovszky Lajos életét bemutató előadásokkal kezdődött a program, ahol a szlovák politikusok és történészek mellett felszólalt Marton Ferenc, a Vas Megyei közgyűlés alelnöke is. Beszédében Markusovszky Lajos életének Vas megyéhez kapcsolódó időszakát mutatta be, s szólt arról is, miképpen őrzi a megye a jeles orvos, a magyar egészségügyi oktatás megszervezőjének emlékét. A program az evangélikus templomban ünnepi istentisztelettel folytatódott, majd felavatták a kiváló személyiség előtt tisztelgő emlékművet. Az ünneplők ellátogattak Markusovszky Lajos szülőházához, ahol megkoszorúzták az épület falán elhelyezett emléktáblát.

Prof. dr. Horváth Boldizsár, Németh József, Mychal Sykora, Csorba polgármestere, Marton Ferenc és dr. Kondor János Markusovszky Lajos szülőházánál

Szerző és fotó: Erős Zoltán

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!