Civil

2015.05.07. 16:02

Jó érzés volt magyarnak lenni Barcelonában - Szombathelyi diákok spanyolországi kalandjai

Barcelonában jártak a szombathelyi Élelmiszeripari és Földmérési Szakképző Iskola és Kollégium diákjai.

Civil Tudósítónktól

Az iskolából két tanár (Laky Nóra, Daláné Pócza Erika) és hat diák (Bangó Bence, Bánó Boldizsár, Bertha Zoltán, Nagy Martin, Sipos Máté, Wolf Angelika) utazott ki. A látogatással egy időben zajló Szent György-napi irodalmi fesztivál keretében a diákok feladatként azt kapták, hogy válasszanak ki egy vízhez kapcsolódó verset saját nyelvükön, angol fordítással mellékelve, és ezt adják elő különböző képi, vizuális, mozgásos illetve hang hatások kíséretében. A magyar különítmény Petőfi A Tisza című versét választotta, amit az egész iskola tanulói és tanárai által megtöltött teremben adott elő nagy sikerrel. Jóleső érzés volt hallani a lelkes tapsot, és az elismerő szavakat az iskola igazgatójától és a külföldi kollégáktól. Ismét jó érzés volt magyarnak lenni.

Másik feladatként egy történet összeállítását kapták a diákok. A Spanyolországban Auca-ként ismert képregényt minden ország otthonában ismert szereplők, helyszínek illetve események összeválogatásával alkották meg a diákok, majd adták elő csoportokban angolul a készített poszterek segítségével. Rendkívül ötletes, egyedi történeteket hallhattunk, amelyet színes, kreatív rajzokkal illusztráltak. Láthatóan az irodalmi művek ilyesfajta feldolgozása megszokott és népszerű volt a spanyol tanulók körében, amiből azt a tapasztalatot vonhattuk le, hogy itthon is érdemes próbálkozni hasonló módszerekkel.

Fotó: Laky Nóra

Természetesen az iskolai programokon kívül két kiránduláson is részt vehettünk. Az egyiken egy kis történelmi városba, Vic-be kalauzoltak minket, majd a rákövetkező nap Barcelonába látogathattunk el.

Az eddigi helyszínekhez hasonlóan itt is megrendezésre került a nemzetközi piac, amin minden ország kipakolta jellegzetes portékáit, élelmiszereit, és a tanárok és diákok körbejárhatták és megkóstolhatták a fogukra való finomságokat. Volt itt spanyol Serrano sonka, olasz parmezán sajt, aszalt paradicsom, olívabogyó, magyar szalámi, bejgli, pogácsa, dán keksz, német gumicukor, és angol tea keksszel. Legnagyobb sikere ismét a magyar Erős Pistának volt, amit a tanulók egymással versengve fogyasztottak nem kis mennyiségben.

Fotó: Laky Nóra

A három teljes nap gyorsan véget ért, és az utolsó este a diákokat elszállásoló spanyol családok házilag készített finomságokkal búcsúztatták a vendégeket az iskola aulájában. Utána salsa tánc és szórakozás következett, majd elköszöntünk a vendéglátóktól és a többi résztvevőtől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!