Civil

2015.11.05. 13:41

Fogyatékkal élni méltósággal, felnőttként – Németországban jártak a szombathelyi Napsugár egyesület tagjai

Szombathely – Háromnapos németországi szakmai tanulmányúton vehetett részt október 25–27. között a szombathelyi Napsugár Közhasznú Egyesület.

Civil Tudósítónktól

A tanulmányút a NEA Társadalmi felelősségvállalás kollégium által odaítélt szakmai pályázat segítségével valósulhatott meg, de hozzájárultak civil segítők is, főként Károly Bálint, aki egyetemi évei alatt a létesítményben önkénteskedett. Az egyesület tagjai az Alpok ölelésében, a München melletti Höhenbergben található lakóparkot és a 16 műhelyből álló, értelmi fogyatékosoknak kialakított munkahelyeket tekinthették meg. A komplexum lényege azon a Rudolf Steiner által felállított antropozófiai nézeten alapul, amely szerint a biodinamikus gazdálkodás és a fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatása szelíden összeegyeztethető.

A komplexum alapjait 1969-ben rakták le, amikor egy kisebb gazdaságot megvásároltak azzal a szándékkal, hogy a területen biogazdálkodást folytatnak értelmi sérültek – ahogy ők fogalmaztak „eltérő karakterű személyek” – bevonásával, továbbá ezeknek az embereknek a lakhatását is biztosítják a területen. Ezzel is bizonyítva azt a nézetet, hogy a fogyatékossággal élők színesítik a társadalom palettáját, és képesek hasznos és társadalmilag értékes munkát végezni, ami eladható, és növekvő igény mutatkozik rá.

Mára ez a kis gazdaság 80 hektáros területté nőtte ki magát, ahol erdő, mező, legelő található. Nagyon erős gazdasági tevékenységet folytatnak: 35 tejelő tehéntől nyernek napi 400 liter tejet. A tejből a feldolgozás során szintén a létesítményben sajtot készítenek. A központ igazgatójától a tanulmányút résztvevői azt is megtudták, hogy az állatokat homeopátiás szerrel kezelik, ennek is köszönhetően minden termékük bio, a megtermelt termékekre nagyobb az igény, mint amit ki tudnak elégíteni. Jelenleg az intézményben 180-an dolgoznak, a lakóparkban 140-en laknak, a többiek átjárnak a közeli Remelbergből.

Az igazgató minden egyes műhely bemutatásánál hangsúlyozta, hogy a műhelyekben „eltérő karakterű emberek dolgoznak”, és mindenkinél elismerik a kitartást, az erőfeszítést, erősítik a hasznosságtudatot. „Nagyon fontos, hogy ezek az emberek hasznos és értelmes munkát végeznek, és hogy ennek ők is tudatában legyenek. Legyenek büszkék arra, amit csinálnak, mert minden munkának megvan a szépsége, de a nehézsége is, és lám, ők is képesek elvégezni!” – fogalmazott a központ igazgatója. Az említetteken kívül foglalkoznak gyümölcstermesztéssel, kertészettel, gyógynövény-termesztéssel, dzsemeket, szörpöket készítenek, de vannak, akik a gyógynövényeket szárítják, darabolják. Mások a magokat ültetik egyenként a tápkockákba – ezzel is erősítve a finom motorikus képességeiket –, majd értékesítéshez készítik elő a csírákat. Salátákat, gumós növényeket is termesztenek és készítenek elő a piacra.

A péküzemben friss sütemény illata szállt, az éppen ott dolgozók a kenyér sütéséhez szükséges előkészületekkel foglalkoztak.

A munkák lényege, hogy a gyengék az erősekkel együtt dolgozzanak, ezáltal is erősítve a közösségi érzést. Működtetnek egy webáruházat, illetve szabadpolcos bioáruházat is, előbbiben a termékek csomagolását végzik.

Nemcsak élelmiszer-termeléssel foglalkozik azonban a komplexum, hanem dolgoznak itt asztalos, hangszerkészítő, nemezkészítő, gyertyakészítő műhelyekben, amelyek egyes részeiben megrendelésre, más részeken szabad eladásra gyártanak termékeket. A kétórás ebédidőben még egy kávé, tea elfogyasztására is lehetőség van a helyszínen működő kávézóban.

A lakóházak a mai kor elvárásainak megfelelően felszereltek: vannak közös helyiségek, de aki fáradt, saját szobájába húzódhat vissza. 11-12 különböző korú és nemű, különböző fogyatékkal, értelmi sérüléssel élő ember él együtt. Egy „ház anya és ház apa” a nap 24 órájában velük tartózkodik, de összesen 8 fő segíti őket szociális, gyógyító, háztartásvezető, műszaki téren. De mint minden családban, itt is mindenkinek megvan a maga feladata: megteríteni, bepakolni a mosogatógépbe, kitakarítani, felseperni. Szabadidőben, főként hétvégén filmvetítés, színházba járás, kirándulás, séta a program, de mindig megünneplik egymás születésnapját is. Haza, a szülőkhöz, havonta egyszer járnak, hiszen a közösség az ő közegük, itt „értik egymás nyelvét”: barátkoznak, itt szövődnek szerelmek, köttetnek házasságok.

Ebben a faluban a höhenbergi életközösségben élnek, mindenki teljes értékű ember, és éli a maga felnőtt, emberhez méltó életét.

Szakemberekből és szülőkből álló 26 fős csoport vehetett részt ezen a sok hasznos tapasztalatot nyújtó szakmai úton. Ötleteket, tapasztalatokat szerettek volna gyűjteni, egy hasonló konstrukció magyarországi megteremtéséhez.

– Egyesületünkben a szülők szeretnék gyermekeiket akkor is jó helyen tudni, amikor mi már nem leszünk – fogalmazott Bakó Gusztávné Marika, az egyesület vezetője. – Olyan életközösségről álmodunk, ahol a lakhatás és foglalkoztatás egyaránt megoldott, s így megoldaná a szülők és a fiatalok jövőjét. Összetartással hordozzuk egymás terheit, közös elképzeléssel, támogatások igénybevételével a megnyugtató jövő létrehozásán fogunk dolgozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!