Civil

2015.11.04. 13:00

Meséskönyvek három nyelven - Már a hatodik sorozatot mutatták be Alsóőrön

Alsóőr/Unterwart - Múlt pénteken, október 30-án az Alsóőri Magyar Média és Információs Központ (UMIZ) immár a hatodik háromnyelvű könyvbemutatóra hívta meg vendégeit.

Civil Tudósítónktól

Alsóőr nagy rendezvénytermében a közkedvelt UMIZ 4 KIDS sorozat 21-24 köteteit mutatták be az érdeklődőknek. A mintegy 300 vendég és aktív közreműködő között díszvendégek is voltak: Verena Dunst, Burgenland tartomány nőügyi, családügyi, településfejlesztési és mezőgazdasági ügyekért felelős tartományi elöljárója; Christian Drobits tartományi parlamenti képviselő; Horváth József, Alsóőr polgármestere; Hajszan Sigfried, a HKD, a horvát nemzetiségi kultúregyesület elnöke; Frauer Ludwig egykori felsőőri városi tanácsos; Nagy Éva, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár igazgatóasszonya és dr. Baráthné Molnár Mónika igazgató-helyettes asszony; Kovács András, a Soproni Berzsenyi Gimnázium igazgatója és mások.

Kelemen László intézményvezető köszöntő szavai után Dowas Katalin, az UMIZ többnyelvű óvodapedagógiai bizottságának vezetője, a gyermekkönyvek szerzője mutatkozott be. Horváth József beszédében a többnyelvűség előnyeit hangsúlyozta, utána pedig Burgenland Tartomány szakmai elöljárójának hozzászólása következett. Verena Dunst elismerését és örömét fejezte ki a négy új háromnyelvű gyermekkönyv megjelenése kapcsán, dicsérte a korai gyermekkorban történő nyelvelsajátítás előnyeit, valamint könyvajándékot és egy sárkányt is hozott minden gyermeknek.

Fotó: UMIZ

A több mint száz fellépő fiú és lány örömmel és büszkén mutatta be tudását a színesen feldíszített színpadon. Az idén nyolc csoport lépett fel a határon innenről és túlról is. A pedagógusok többnyelvű énekeket és mondókákat, valamint táncokat és rövid színpadi jeleneteket mutattak be. A fellépő csoportok között volt a kőszegi Központi Művészeti Óvoda, a „Stalnost” gyermekcsoport Csajtáról, a Hét Kastély Kertje Művészeti Óvoda Táplánszentkeresztről, a Vörösvári Zenei Fórum, a szombathelyi Reguly Antal és a Dési Huber Általános Iskola, a pinkóci elemi iskola és a „Szivárvány” Színjátszó Egyesület.

Az egyes programpontok közt a vendégek megismerkedhettek a négy új kötettel. Magyarul, németül és horvát nyelven egyaránt bemutatták őket. Az „Erzsi, az elefánt”, a „Marci, a vándormedve”, „Az állatkertben” és a „Vali kincse” című kiadványok a gyermekek világából merített témaköröket dolgoznak fel horvát, magyar és német nyelven. Ahogyan a sorozat korábban megjelent köteteit, úgy ezeket is az óvodákban, elemi iskolákban, könyvtárakban, kultúrházakban és családokban is használhatják majd a gyerekek nyelvi fejlesztésére, úgy Ausztriában, mint a szomszédos országokban. A könyvekben minden képekkel illusztrált mesét egy pedagógiai célú összeállítás követ, az egyes témakörökhöz kapcsolódó énekekkel, versekkel, körjátékokkal, találós kérdésekkel.

A hatodik ünnepi könyvbemutató végén szponzorok jóvoltából minden közreműködő gyermek és pedagógus ajándékokat vihetett magával a színpadról. Számtalan emlékfotó készítése után a rendezvény fogadással, kellemes hangulatban zárult.

Szerző: Kelemen László

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!