Civil

2015.12.11. 14:04

Három település véradói gyűltek össze ünnepelni

Zsira, Répcevis - A hétvégén három település, Zsira, Répcevis, Szakony véradóit köszöntötték a megújult zsirai kultúrházban.

Civil Tudósítónktól

Gyorsan pergő hétköznapjainkban talán eszünkbe sem jutna a vér, ha a média lépten-nyomon nem figyelmeztetne bennünket a tragédiákra: árokba borult, felrobbant, lezuhant, súlyosan megsérült, életmentő műtétre van szükség. Sokan saját maguk vagy szeretteik kapcsán érzik meg fontosságát, ha egy pillanat történése átírja életüket. Látjuk azokat az embereket (mentősöket, orvosokat, nővéreket, ápolókat), akik mindent megtesznek értünk, de nem látjuk azokat, akik a vérüket adják, hogy ezzel a vérrel menthessenek életet az arra elhivatottak. November 27-e a Véradók Napja, melyet a Magyar Vöröskereszt jóvoltából 1988 óta ünnepelünk.

Zsirán Kovács Jánosné, Mária, Répcevisen Koroknai Jánosné, Kati több mint húsz éve szervezi a véradásokat évente kétszer, s hívja egy kis ünnepségre a véradókat karácsony előtt, hogy talán mindannyiunk nevében köszönetet mondjanak. Ünnepi hangulat verssel, a sopronhorpácsi mazsorett csoport bemutatójával; terített asztallal, baráti szóval, mosollyal. Bemutatni nem kell senkit, hisz egy helyen élünk. Családok érkeznek együtt, és nem véletlenül. A fiatalok itt nem csak kísérők, ők is véradók már. Látva a példát, ami egy-egy családban természetes, ők is karjukat nyújtják. Nem kellett őket győzködni, elmondani nekik, hogy egy véradással három ember életét menthetik meg; hogy az általuk adott vér része a szükséges évi fél millió egységnek. Külön köszöntötték az első véradókat. Volt olyan család, ahol többen is ajándékban részesültek, a Czethoffer család Zsiráról; a Wagner család Répcevisről, ahol a férj és édesapa példáját követik, hiszen István már negyvenszeres véradó.

A szervezők:  Kovács Jánosné, Gráczol Hajnalka, Koroknai Jánosné Fotó: A szerző

Gráczol Hajnalka, a Magyar Vöröskereszt területi vezetője ünnepi beszédében kiemelte, hogy a véradók úgy adnak, hogy sosem tudják kinek, mikor segítenek. Névtelen hősök. „Tőlem nem veszik, én adom.." idézte az önzetlenség szépségesen őszinte mondatát az egyik véradótól. Felsejlik a történelem, a solferinoi csata, a Vöröskereszt indulása, a nagy világégések, s napjaink tragédiái, ahol mindig vérre volt szükség, hogy ne vesszenek el emberéletek. Jó, hogy van egy biztos véradó bázis. A statisztikai adatok szerint itt a környéken a lakosságszámhoz viszonyítottan 8 %-os a részvétel, meghaladva az országos átlagot (5%). A Vöröskereszt komoly szervező munkát végez a háttérben, hogy mindig ott és akkor legyen a megfelelő vér, ahol arra szükség van. Folyamatos tevékenységet jelent, hiszen a levett vérből nyert plazma fagyasztva 2 évig is eltartható, de a vörösvérsejt –koncentrátum 35 napig, a trombocita pedig csupán 5 napig tárolható.

Köszöntötte a véradókat Nagy Ferdinánd, Zsira polgármestere, majd Hollósi Péter, Répcevis polgármestere is, aki az önkéntesség történelmi hagyományait felidézve kiemelte, hogy közösségteremtő erőt jelenthet napjainkban. Kati egy répcevisi véradó, Homor Zsolt üdvözletét tolmácsolta, aki betegsége miatt idén utoljára, huszonötödször adott vért. 25 embert köszöntöttek ezen az estén, akik 10, 20, 25, 30, 40-szeres véradók, férfiak és nők, fiatalok és idősek, és mindannyian egészségesek. Hiszen valamennyi véradást orvosi vizsgálat előz meg, mely az elmúlt években nem egyszer segített egy-egy komolyabb betegség kiszűrésében is.

Kovács Jánost utoljára köszöntötték, 76-szoros véradóként. Inkább szomorúnak tűnt az ünneplés ellenére. - Bárcsak adhatnék még, de sajnos betöltöm a 66. évet, s ez után már nem lehet - meséli János. - Először inaséveim alatt adtam vért a művezetőm rábeszélésére. Orvoshoz nem igen jártam, hiszen engem rendszeresen ellenőriztek a véradások előtt, háziorvosom a kartonomat sem találta, amikor egyszer hozzá kellett mennem. Bár egyszer rám ijesztettek, azt mondták szívzörejem van, ki kell vizsgálni, majd meg, hogy nem is dobog a szívem.... Ki érti ezt?- nevet a régi történeten János. A szervezők részéről Mária megköszönte az önzetlen támogatást a helyi cégek, vállalkozások képviselőinek, magánszemélyeknek, önkormányzatoknak; hangsúlyozta, hogy bárkit szólított meg, mindenki segített, nem volt elutasítás. Ennek köszönhető a svédasztal, mely igazán bőséges volt ezen az ünnepi estén. „Ki van jelölve a helyed, ne nyugodj, míg meg nem leled."- hangzott el az ismerős verssor talán üzenetként, remélve, hogy még többen találnak rá az önzetlen segítségnyújtás ezen formájára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!