2016.02.02. 12:17
A megváltozott eljárási szabályokról tanácskoztak a jegyzők Gércén
Gérce - Sárvár Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Jegyzői Kollégiuma a celldömölki járás jegyzőivel, aljegyzőivel közös szakmai fórumot tartott Gércén.
A Gércei Közös Önkormányzati Hivatal 2013. január 1-jétől működik. Ellátási területe a székhely mellett Vásárosmiskére, Vashosszúfalura és Hosszúperesztegre terjed ki. A négy település együttes lakosságszáma 2500. A hivatalt megalakulása óta Szabó Andrásné jegyző vezeti. Munkáját a nemrég kinevezett Nagyné dr. Pallósi Rita aljegyzőként segíti.
A képen dr. Horváth Tibor törvényességi referens, dr. Nagy Márta, a megyei kormányhivatal főosztályvezető-helyettese, dr. Lendvai Róbert nyőgéri jegyző, a jegyzői kollégium vezetője és Szabó Andrásné gércei jegyző (Fotó: Gérce Közös Önkormányzati Hivatal)
A tanácskozáson a térség csaknem valamennyi közös önkormányzati hivatala képviseltette magát. Dr. Nagy Márta, a Vas Megyei Kormányhivatal főosztályvezető-helyettese szakmai segítséget adott a közigazgatási bürokráciacsökkentéssel összefüggő törvények gyakorlati végrehajtáshoz. Az ügyfelek számára kedvező szabályok a közigazgatás állandó készenlétét igénylik. Sommás eljárásban, ha a kérelem, annak mellékletei, valamint a hatóság rendelkezésére álló adatok alapján a tényállás tisztázott és nincs ellenérdekű ügyfél, már nyolc nyolc napon belül döntést kell hozni. A hatóságok közötti belföldi jogsegélyt elektronikus úton öt napon belül kell teljesíteni.
A megbeszélésen szó esett a települések 2016. évi költségvetéséről, a települési adókról, a helyi adók kapcsán a háziorvosoknak adható mentességekről, a házi segítségnyújtási feladatellátásról és az ebtartással kapcsolatos jegyzői feladatokról is.
Lendvai Róbert