Civil

2016.06.19. 12:27

Disznót öltek Kőszegszerdahelyen

Kőszegszerdahely - Disznóölés és fúvóskoncert. Feltehetjük a kérdést: hogyan kapcsolódik össze a két „műfaj”? Úgy, hogy mindkettő Kőszegszerdahelyen volt a hét végén.

Civil Tudósítónktól

Mozgalmasan alakult a pénteki és a szombati nap a településen. A Vas Népe 2015 szeptemberében tudósított arról, hogy Takács Péter polgármester a település részére ajándékba kapott két malacot, hogy azokat neveljék fel, majd feldolgozásuk után a falu közösségi rendezvényein fogyasszák el. A szintén adományként kapott eledeltől hatalmasra hízott Mazsola és Tádé, így eljött a disznóvágás ideje, amelyet pénteken délután tartottak. A Lukácsházán megrendezett böllérverseny összeszokott csapatának köszönhetően sötétedésre már a mélyhűtőben „pihentek" a húsok, sült a zsír, készült a tepertő.

Fotó: Simigla Ildikó

Szombaton sem maradt program nélkül a falu lakossága. Az „Ezren fújják ezerrel..." elnevezésű program keretén belül Kőszegszerdahely a Soproni Juventus Koncert Fúvószenekar tagjait látta vendégül. Csodás élményben volt részük az érdeklődőknek, hiszen nem mindennap lép fel fúvószenekar a kis településen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!