Civil

2016.06.17. 18:35

Filmben könnyebb elmondani

Zsira - A zsirai Fogyatékosok Otthona szerdán nyolcadik alkalommal rendezte meg hagyományos, speciális Álmodtam egyet filmfesztiválját.

Civil Tudósítónktól

A rendezvényre tizenegy alkotás érkezett, melyeket a hazai alkotókon kívül a tatabányai KEM-MERI, az ágfalvi Pflandorffer Ignác Szociális Intézmény Pszichiátriai Betegek Otthona, valamint a Rum-Kastély Médiaszakkörének alkotói készítettek.

A háromtagú zsűri: Halmy György filmrendező, Lovass Tibor médiapedagógus és Szendi Péter fotóriporter őszinte, segítő kritikával értékelte a pályaműveket.

A zsűri és a versenyzők

Az eltelt nyolc év alatt számos alkotás született a Zsirai Műhelyben. A zsűritagok szinte valamennyien a kezdetektől kísérik figyelemmel a filmes alkotók életútját, filmművészeti fejlődését, ami a mostani filmszemlén bemutatott alkotásokon is tetten érhető.

Az alkotók maguk nehezen foglalják szavakba érzéseiket, gondolataikat, helyettük filmjeik beszélnek, de valamennyien vallják, hogy ez a lehetőség számukra egy olyan csatorna, amelyen keresztül üzenhetnek a nagyvilágnak.

A kérdésre, hogy miért filmeznek, Nagy Rita és Szabó Attila azt válaszolta, hogy számukra ez egy nagyon izgalmas és egyben szórakoztató tevékenység, sok mindent el tudnak mondani a film nyelvén magukról, érzéseikről, a világról alkotott képükről.

Kabelács Károly szerint ő a film elkészítésekor hinni tud abban, hogy benne is megváltozik valami, hiszen filmjeiben azokról a küzdelmekről, démonokról tudósít, amelyekkel naponta hadakozik.

Két díjazott filmes alkotó: Pötös Jolán és Kiss Ferenc

Kiss Ferenc Peresznyéről az alábbiakban fogalmazta meg, hogy miért fontos számára a filmezés: A film segítségével tudom kifejezni azokat a gondolatokat és vágyakat, amelyeket másképp nem mondanék el, s nem osztanék meg senkivel. Minden filmem a vágyaimról szól, a Visszafordítható? filmemben is szeretném az idő kerekét 20-30 évvel visszaforgatni. Másrészt szeretek Szalai Istvánnal közösen dolgozni, szeretek és tudok is vele alkotni. Jó dolog egy filmes közösséghez tartozni, s velük időnként gondolatokat cserélni a film nyelvén is.

A filmfesztivál végén a zsűri díjakkal jutalmazta a résztvevőket. Három kategóriában osztottak ki díjat: dokumentumfilm, kisjátékfilm és etüd kategóriában.

A díjkiosztóra váró izgatott közönség

Dokumentum kategória I. helyezett: Miatyánk - Pflandorffer Ignác Szociális Intézmény, Pszichiátriai Betegek Otthona, Ágfalva. II. helyezést nem adtak ki. III. helyezett: Agyagba zárt világ - Nagy Rita - Hordós Erika, Fogyatékosok Otthona, Zsira

Kisjátékfilm kategória: I. helyezett: Kattanás - Kabelács Károly, Fogyatékosok Otthona, Zsira, II. helyezett: Szabadság - Rózsavölgyi János, Fogyatékosok Otthona, Zsira, III. helyezett: Honfoglalók - Szabó Attila, Fogyatékosok Otthona, Zsira

Szendi Péter fotóriporter adja át a díjat Nagy Ritának, a háttérben Halmy György filmrendező, a zsűri elnöke

Filmetüd kategóriában: I. helyezett: Visszafordítható? - Kiss Ferenc - Szalai István, Fogyatékosok Otthona, Zsira - Peresznye, II. helyezett: Állati suli - Rum-Kastély Médiaszakkör, III. helyezett: Vágyakozás - KEM-MERI, Tatabánya alkotócsoportja.

A zsűri különdíját Kabelács Károly: Kattanás című alkotása nyerte el (Fogyatékosok Otthona, Zsira). A közönségdíjat Pörös Jolán: Álomesküvője kapta (Fogyatékosok Otthona, Zsira).

Szalai Péterné

- E találkozások tanítanak. Róluk, rólunk, a világról, hitről, életről, halálról, érzésekről, emberségről, értékekről. E találkozások megrázóak és katartikusak. A fogyatékkal élő alkotók mozdulataiban, arcukon a megjátszásnak, színlelésnek nyoma sincs, szemeik nyitott ablakok. Látszólag az élet parányi dolgaival játszók, a szerelmet és minden más érzést igazán, éterien, természetesen, tehát emberien átélők. A művészi fegyverkészítéshez a fegyverkovácsok - mondja az alkotókról a filmrendező.

- A fogyatékos alkotók látásmódban, kamerakezelésben hatalmas előnnyel indulnak a hivatásos filmkészítőkkel szemben. A szakember ugyanis tanul, utánoz, a megfelelési kényszer nála óhatatlanul szellemi görcsökhöz és skatulyákhoz vezet. Az itteni alkotók ettől teljesen mentesek, látásmódjuk eredeti, természetes. A zsirai alkotásokban ennél fogva benne rejlik az egész filmszakma megújításának lehetősége.

A témaválasztást illetően a filmrendező elmondta: az első években, amikor a filmforgatás lehetősége újdonság volt az intézményekben lakók számára, általában mindenki a saját belső világát vetítette ki a filmkockákba. Egyedüllét, szerelem, mozgáskorlátozottság... Most már gyakran túllépnek a saját sorsukon, a külső világ dolgairól is beszámolnak, filozófiai kérdéseket is felvetnek.

- Jó látni, hogy milyen sokat fejlődtek a filmkészítők az elmúlt nyolc év során. Figyelmesen végighallgatták, amiket mondtam, koncentráltak az előadásomra, ami már önmagában sikerélmény. Az elmondottak, a jó tanácsok pedig most már vissza is köszönnek az alkotásokban. Életem egyik legszebb élménye, hogy ezek a tanítások jó talajra hullanak és virágokat teremnek.

Talán már nincs messze ez az idő sem. Felfigyelt ugyanis az Itt és most, valamint az Álmodtam egyet rendezvényre Dibáczi Enikő gyógypedagógus, a Budapest XVIII. kerületi pedagógiai szakszolgálat munkatársa. Úgy érzi, érdemes a filmezés fejlesztő hatását mérhetővé tenni, aminek nyomán a zsirai példa iskolát is teremthet majd a gyógypedagógiában. Egyelőre még a mérési módszer maga is kidolgozásra vár, a témának ma még nincs irodalma, megközelíteni sem könnyű, de a szakembernek már vannak elképzelései. A munkába filmes és pszichológus kollégákat is be kíván vonni.

Címkék#Zsira#civil

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!