Civil

2016.11.07. 09:39

A régió városszépítői találkoztak

Szombathely – Regionális szakmai konferenciát tartott a Szombathelyi Szépítő Egyesület szombaton a Berzsenyi Dániel Könyvtárban.

Civil Tudósítónktól

A konferencia a „Szépítő Egyesületek szakmai találkozója Szent Márton jegyében” címmel zajlott. A házigazda szombathelyi egyesület meghívását hat városszépítő - védő egyesület fogadta el. Várpalota, Keszthely (amely város szintén Szent Mártonhoz köthető), Tapolca, Sümeg, Mosonmagyaróvár és Bük városának egyesületei képviseltették magukat a megbeszélésen.

A konferencián megjelenteket a Szombathelyi Szépítő Egyesület elnöke, Bődi Lívia köszöntötte. Elmondta, hogy augusztusban az országos találkozón vetődött fel a gondolat, hogy a Veszprém megyei egyesületek találkozóját ki kellene bővíteni. A szombathelyi egyesületen kívül ekkor még két város jelezte csatlakozását, Keszthely és Mosonmagyaróvár. Majd a konferencia szervezése során még a büki egyesület is meghívást kapott a találkozóra.

Fotó: SZSZE

A köszöntés után a házigazda egyesület mutatkozott be. Az előadás a „130 év képekben” címet kapta, melyben a megjelentek röviden összefoglalva követhették végig az egyesület életét.

Majd a Várpalotai Városszépítő és Védő Egyesület előadása következett. Várpalota adott otthont az idén a Város- és Faluvédők Országos találkozójának és szakmai konferenciájának. Az előadásban az egyesület elnöke Petrovics László foglalta össze a találkozó tapasztalatait a rendező nézőpontjából és mondta el a már 2014-ben, a regionális találkozón megfogalmazott állásfoglalást.

A Keszthelyi Városvédő Egyesület részéről Csángó Zsuzsa elnök és Kerner Gábor tartott előadást. A városban október végén tartották a Szent Márton építészeti és régészeti konferenciát, amely a Via Sancti Martini évzáró rendezvénye volt.

Fotó: SZSZE

A rövid szünetet követően a Tapolcai Városszépítő Egyesület előadása következett, melynek női klubja is működik önálló munkatervvel. Az előadást az egyesület elnöke, Benács Lajos és a női klub vezetője, Varga Károlyné tartotta.

A Sümegi Városvédő és Szépítő Egyesület képviseletében Tanai Károlyné és Gombási András ismertették az egyesület munkásságát. A Mosonmagyaróvári Városvédő Egyesületet a régi elnök dr. Kocsis Sándor és az új vezető dr. Unger András képviselte. A Büki Városvédő és Szépítő Egyesület bemutatkozását Major Ágota elnök asszonytól hallgathatták meg a megjelentek.

Az egyesületek a szombathelyi találkozóról állásfoglalást készítenek, melyet később adnak közre.

Fotó: SZSZE

Az ebédet követően a konferencia meghívott vendége, Orbán Róbert - a Szent Márton Európai Kulturális Útvonal Magyarországi Tanácsa Egyesület Elnöke - vezetésével városnézésen vettek részt az érdeklődők a Szent Márton útvonalba bekapcsolódva. A könyvtár elől indulva először a VAOSZ udvarban található falfreskót tekintették meg, majd a Székesegyház, a Romkert, a Szent Kvirin emlékhely következett. A Fő téren áthaladva, a Savaria Múzeum mellett elsétálva jutottak vissza a könyvtárhoz a sétán résztvevő vendégek.

A szakmai konferenciát jövőre is megrendezik, hiszen abban is nagy volt az egyetértés, hogy szükség van a regionális találkozóra.

 

Simon Ádám

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!