Civil

2017.04.06. 19:32

Jáki gyerekek dalos, mesés sikerei

Ják - Az utóbbi időben jónéhány megmérettetésen vettek részt a Jáki Nagy Márton Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola tanulói.

Civil Tudósítónktól

Az Agora Művészeti Fesztivállal kezdődött a sor. A 4. bésekből  álló Bokréta népdalegyüttes Kiss Istvánné Magdolna vezetésével „beénekelte" magát a második helyre. Magdi néni lelkesítette fel a nebulókat, aki maga is kórusban énekel, a Belcanto Énekegyüttes oszlopos tagja. A tanórák közti szünetekben, a délutáni órákban szállt a dal az iskola falai közt, belopva magát a fejekbe, a szívekbe.

Bernáth Ákos, Kecskés Alexa, Kis Mária

A sok-sok próba aztán meghozta a dobogós helyezést számukra. A népdal mellett a színjátszást is fontosnak tartották. Ezért a Grimm fivérek klasszikus meséjével, a Suszter manóival is felléptek. Kis Mária pedig Aranyosi Ervin A farkas és a rózsa című szívhez szóló meséjével 3. helyezést ért el. A 4. asok sem voltak restek! Bohóctréfájuk – Bernáth Ákos és Kondora Kristóf szereplésével – megkacagtatta a közönség apraját-nagyját. S hab a tortán, hogy Ákos Benedek Elek Pletykás asszonyok című, humorral telített meséjével második lett.

Kovács Laura, Vidóczi Júlia, Fodor Kincső, Ávár Mária, Nagy Patrícia, Németh Enikő, Varga Dániel

A tehetséges fiú ezzel a történettel megmérettette magát a Váci Mihály Általános Iskola által rendezett Benedek Elek megyei mesemondó versenyen is. Méltán vívta ki a közönség és a zsűri elismerését, s megnyerte a versenyt. Felkészítőjével, Szíjj Erzsébettel – Zsóka nénivel – együtt boldogan fogadta a gratulációkat. Ezen a mesedélutánon a harmadikos Büki Noémi is szépen helytállt.

S még nincs vége a sornak! Szintén a Váci iskola szervezte megyei versmondó versenyen két tanuló képviselte a jákiakat, Boda Angéla és Kecskés Alexa. A siker itt sem maradt el! A kis ötödikes Alexa a felsős mezőnyben a képzeletbeli dobogó 3. fokára állhatott fel. Felkészítője Németh Judit.

Szerző: Weidinger Veronika

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!