Civil

2017.07.31. 11:04

Forró, de lelkes kirándulás marsbéli tájakon

A táplánszentkereszti Kincses tábor gyermekei szakértő közreműködők segítségével július 19-én ásványgyűjtő kiránduláson vettek részt Sümegen, illetve Nyirádon.

Civil Tudósítónktól

Fantasztikus élményekben volt része 21 gyermeknek, már csak azért is, mert a vasszécsenyi Ásványmúzeum gazdája és mindenese volt az irányítójuk, Pődör György.

Az út első állomása a működő sümegi mészkőbánya volt. A táborozók a Zalakerámia Zrt. által művelt kétszintes kőfejtőbe kértek és kaptak belépési és gyűjtési engedélyt. A bánya a Rudista kagylókban és Acteonella csigákban gazdag felső-kréta korú Ugodi mészkövet tárja fel, amihez az északi oldalon Polányi márga társul. A bejáratnál azonban a tűzkőbányából ismert alsó-kréta korú tűzkő is megjelenik. A bányaudvaron heverő illetve a friss robbantás körzetében lévő kőtömbjeinek Rudista (Hippurites) kőbélüregeiben változatos méretű és megjelenésű kalcitkristályok gyűjthetők. A kréta egy földtörténeti időszak, a mezozoikum idő harmadik, utolsó része, s a jura után következik. Mintegy 145,5 millió évvel ezelőtt kezdődött és 65,5 millió évvel ezelőtt ért véget. Magas tengerszint és meleg éghajlat jellemezte, a vizet gazdag hüllő, ammonitesz és rudista kagyló kolóniák népesítették be, a szárazföldet pedig (még) a dinoszauruszok uralták.

A rudista kagylók úgy álltak a sekélytengeri, korallokban gazdag tengerpartoknál, mint „répák a földben" (A kréta végét a földtörténet egyik legnagyobb kihalása zárta).

Bár a gyerekek szerszámai hiányosak voltak, a felnőttek rutinos mozdulatokkal törték ki a kalcitkristályokkal teli fossziliákat, s mindenki tele szatyorral hagyta el a kőbányát.

Az út következő állomása a bauxitbányáiról elhíresült Nyirád volt. Elsőként a cápafogakat is tartalmazó kavicsbányát keresték fel, ahol miocén korú cápafogak, hal- és rájafogak gyűjtésére volt lehetőség. Az egyébként 2-20 mm-es méretű fogak megtalálásához a kavicsok között kitartás, türelem és jó szem kellett csupán. A közel ötven millió éves, őskori tengeri élőlényekből elsősorban a fogak maradtak meg, ezeket tudták gyűjteni.

Nyirádon a felhagyott bauxitbánya peremén érdemes volt megállni, mert szebbnél szebb gipszkristályok hevertek szerteszét. Csupán arra kellett figyelni, a nedves bauxitos agyag a cipőket ne vonja be.

A kíméletlenül tűző nap és a forróság a gyerekek kedvét nem vette el, de egy-egy helyen tartósan nem tudtak maradni, s bizony sokszor kellett ivószünetet tartani. .Az élmény viszont mindent kárpótolt.

Fotó: Meskó Krisztián

A segítők Gegus Zoltán és Marton András a Koch Sándor Ásványbarát kör tagjai voltak.

Rengeteg kinccsel megrakodva jutottak el a táborozók a buszukig, s természetesen hasonló jókedvben, derekasan elfáradva tértek haza Táplánszentkeresztre.

Meskó Krisztián, Pődör György

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!