Civil

2017.08.11. 20:01

A 800 éves Vasszilvágy is köszöntötte ünneplőit

Vasszilvágyon augusztus 5-én nem hagyományos falunapot tartottak, ezt hangsúlyozta Ágh Péter országgyűlési képviselő is ünnepi beszédében.

Civil Tudósítónktól

A település idén legrégebbi írásos említésének 800. évfordulóját ünnepelte. Vasszilvágy egyike annak a tizenöt vasi településnek, amelyet a vasvári káptalan 1217. évi birtokösszeríró oklevelében megemlítenek.

Fotó: Benkő Ágnes

Az ünnepi programok megnyitójaként Zakó Jenő atya celbrált misét a falu Szent Miklós templomában, amelynek falai szó szerint is megőrízték a régi korok emlékét. Majd a délelőtti átadókon (orvosi rendelő, ravatalozó) és az estébe nyúló vidám zenés műsorok közé nagy érdeklődést kiváltó előadások is illeszkedtek.

Fotó: Benkő Ágnes

A „Vasszilvágy 800” címmel meghirdetett program első részében Dr. Zágorhidi Czigány Balázs történész Vasszilvágy első emlitését járta körbe egy virtuális történelmi séta keretében. Előadásában kiemelte, hogy Vas vármegye korai története nem bővelkedik írott forrásokban, a tatárjárást megelőző időkből származók pedig egészen kivételesnek számítanak. A káptalan szempontjából kiemelkedő jelentőségű 1217-es dokumentumot II. András király adta ki, de ennek eredeti példánya nem maradt fenn. Pontos és hiteles szövegét Zsigmond király 1412-es  átíró okleveléből ismerjük.  Az ebben említett Zyluag helynév kétségtelenül azonos a mai Vasszilvágy községgel. Annyi megkötéssel, hogy a  kutatások szerint Zyluag a ma Hosszúvíz néven ismert patak szilfában gazdag völgyét jelölhette. Mint hallhattuk, neve inkább a szilre utalhat, mintsem a szilvára.

Fotó: Benkő Ágnes

A történelmi előadást követően Szabó József polgármester bemutatta azt a tartalmas kiadványt, amely „A 800 éves Vasszilvágy köszönti Önt és kedves Családját!” címet viseli. Az emlékév alkalmából készült kiadványt a falu szülöttje, Pődör György állította össze, és minden szilvágyi családnak jutott belőle egy példány. Belelapozva a község múltjáról és jelenéről egyaránt olvashatunk írásokat. Dr. Zágorhidi Czigány Balázs és Benczik Gyula történészek anyagán túl izgalmas templomunk története is, melyről Jenő atya írt hiteles tájékoztatót. Irodalmi oldalain a három országosan ismert vasszilvágyi költő, Bódi Tóth Elemér, Devecsery László és Pődör György versei olvashatók szülőfalujukról.

Fotó: Benkő Ágnes

A témát lezáróan irodalmi műsor keretében az ő verseik hangzottak el jelenlétükben a rendezvényen.

Keimling Gábor

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!