Civil

2017.08.06. 10:02

Dőlt a kuglibábu, szólt a muzsika a pápoci falunapon

A tavalyi évtől eltérően, ezúttal augusztus első hétvégéjén, a hagyományos pápoci búcsú előtt egy nappal, szombaton tartottak falunapot a településen. A szervezők mindenkit szeretettel hívtak és vártak – ahogy plakátjukon olvasható - egy „közös, sportos, főzős, zenés, táncos szórakozásra.”

Civil Tudósítónktól

Az év legforróbb hetének végén rendezték meg falunapjukat az alig több mint háromszáz fős Pápoc lakói. A helybeli tűzoltó-egyesület zenés ébresztőjének hívó szavára a falu központjában felállított sátrak köré gyűltek kora délelőtt a vállalkozó kedvű lakosok, hogy a korábban meghirdetett hagyományos kugliversenyben részt vegyenek. Az éppen várakozók közben kipróbálhatták íjász tehetségüket és egy jó lövés után örülhettek a hatalmas szalmabálákon elhelyezett lufik kipukkanásának. Közben szorgos kezek vadpörköltet és gulyást készítettek a fák árnyékban.

 

Tizenegy órától mintegy két órán keresztül Szóládi Árpád „ebédhangoló déli muzsikája" mulattatta a sátor alatt ebédelőket. A hőmérséklet ugyan még az árnyékban is harminc fok feletti volt, de ez sem a vendégeket, sem a közreműködőket nem zavarta. A gyerekekről sem feledkeztek meg: arcfestés és légvár várta a legkisebbeket, a nagyobbak az árnyas fák alatt készítettek csodálatos madarakat nádszálakból.

Az ebédet követően a népzenéé és a nótáké volt a főszerep. Elsőként a Boglya népzenekar, majd a Kenyeri Rábamenti Citerazenekar előadásai következtek. A nézők mindkét zenekar műsorát örömmel fogadták. A hegedűknek, bőgőknek, citeráknak és az azokat megszólaltató zenészeknek is komoly kihívást jelentett a hőség, de talán a vidám muzsika elviselhetőbbé tette a délután legmelegebb két óráját. A zeneszót a nemrégiben arany minősítéssel jutalmazott Jákfai színjátszók vidám, vásári komédiái követték, mosolyt csalva a nézők ajkára Majd a Septeam együttes két tagja idézett meg, mindenki számára ismerős dallamokat. A délutáni program végén tombolasorsolás következett, majd az esti órákban bál zárta az idei falunapot.

Pörneczi Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!