Civil

2017.11.08. 13:52

Koncertek, tréningek, filmbemutató – civil szervezésben

Novemberben is aktívak a civilek. Jubileumi koncertet, kórustalálkozót, filmvetítést és különböző pályázati lehetőségeket kínáltak a sajtó munkatársai figyelmébe. A civil reggelit az idén immár 11. alkalommal rendezték meg a Kámoni Arborétum látogatóközpontjában.

Civil Tudósítónktól

Fotó: Simon Ádám

Sümeg Andrea, Szombathely Város Fúvószenekar Egyesületének elnöke elmondta, hogy a zenekar 60. jubileumi koncertjére készül, amit a Sportházban rendeznek. Tóth Máté karnagy ízelítőt adott az est különleges zenei repertoárjából, amelyben közreműködik az Erkel Kórus és az Ungaresca Néptáncegyüttes is. Bődi Lívia több civil szervezet – Szombathely Város Szent Márton Kórusegyesülete, Szombathelyi Szépítő Egyesület, Szombathelyi Civil Kerekasztal – programjáról számolt be. A hagyományosnak mondható Szent Márton kórustalálkozó idei vendégei a Tihanyi Bencés Apátság Énekkara és a Zapresicből érkező horvát kórus lesznek. A Szépítő Egyesület „Szombathely egy jellegzetes épülete” címmel rajzpályázatot hirdetett több korosztály számára, melyről bővebben a civil szervezet weboldalán olvashatnak. A kerekasztal folytatja a „Védőháló a családokért” című programját, melynek keretében konfliktuskezelési tréninget rendeznek Mosonyi Tamás tréner vezetésével.

Fotó: Simon Ádám

Filmvetítéssel egybekötött beszélgetést szervez a Polgári Egyesület Szombathelyért együttműködve az AGORA-Savaria Filmszínházzal. A „Nincs kegyelem” című film díszbemutatója után Horváth Csaba beszélget Matúz Gábor rendezővel. A városban több közösségeket erősítő pályázat is megvalósul, melynek programgazdái civil szervezetek. A Hegypásztor Kör a L.I.K.E program logó pályázatát hirdette meg, míg az Evangélikus Egyházközség Szeretetszolgálatáért Alapítvány rajzpályázatot tett közzé, emellett a fiataloknak és szépkorúaknak szóló kommunikációs képzést és közművelődési szabadegyetemet szervez. A Zonta Club adventi jótékonysági koncertet tart a Premontrei Gimnáziumban a rászoruló gyermekek és fiatalok, gyermekeiket egyedül nevelő anyák támogatására.

Simon Ádám

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!