Advent

2017.11.28. 10:01

Kemestaródfa – Adventi előkészületek előadásokkal

A helyi Kulturális és Faluszépítő Egyesület az önkormányzattal közösen minden kelléket ingyen biztosított az érdeklődők részére.

Civil Tudósítónktól

Fotó: Miród Gábor

Tették ezt azért, mert az egyesület 320 ezer forintot nyert az NCA pályázatán, míg az önkormányzat sikeresen pályázott a Nemzeti Kulturális Alaphoz 300 ezer forint értékben. Amíg készültek a szebbnél szebb koszorúk, addig az egyesület meleg teával, forralt borral és zsíros kenyérrel kínálta a résztvevőket. A koszorúk elkészülte után mindenki átvonult a Művelődési Házba, ahol 18 órától a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár jóvoltából két érdekes előadást hallgathattak végig.

Fotó: Miród Gábor

Az első előadó Ilon Gábor régész volt. Előadásának az volt az aktualitása, hogy a nemrég elkészült Falurendezési Terv régészeti fejezetét ő készítette el. Előadásában többször érintette azokat a leleteket, amiket Kemestaródfán a régészeti vizsgálatok során talált. Elmondta, hogy a Halomszél I és a Halomszél II lelőhelyen több őskori maradvány került elő. Ebből megállapítható, hogy Kemestaródfa már az őskorban lakott település volt. Az előadó több Vas megyei régészeti leletet bemutatott, és a feltárásuk módját is felidézte. Több könyvvel, az előadás végén pedig több tárggyal illusztrálta az őskori ember életét, mindennapjait.

Fotó: Miród Gábor

A második előadó Mitre Zoltán geográfus, a Gotthárd Jenő Csillagászati Egyesület titkára volt, aki érdekes előadásában a nap- és a holdfogyatkozásokat, azok élettani és nem utolsó sorban történelemformáló hatását mutatta be a szépszámú érdeklődőnek. Elmondta, hogy a napfogyatkozásokat az ókori Egyiptomban isteni tulajdonságokkal ruházták fel. Amíg a tudomány nem adott magyarázatot a dolgokra, addig az emberek féltek a nap- és a holdfogyatkozásoktól. Több tudós, például Einstein is, a napfogyatkozás jelenségét tudományos tételeinek bizonyítására használta fel. Az előadó elmondta, hogy több csatát befolyásolt a hirtelen bekövetkezett jelenség, valamint a fogyatkozások ciklikusságát megfigyelve több történelmi jelentőségi esemény dátumát tudták kiszámolni, valamint az eseményt előre jelezni.

Fotó: Miród Gábor

Végezetül, az adventi előkészületekhez kapcsolódva a betlehemi csillag történetével is megismerkedhetett a hallgatóság Mitre Zoltán jóvoltából.

Miród Gábor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!