Civil

2017.04.30. 10:46

A „falnivaló könyvek írója”: Rozán Eszter regényeivel gyógyít – a Hölgyklub vendége volt a szombathelyi írónő

Szombathely - Csuti Borbála középiskolai magyartanár beszélgetett a TIT Hölgyklub vendégével, Rozán Eszter szombathelyi írónővel az életéről, munkásságáról, könyveiről.

Tátrainé Kulcsár Irén

Rozán Eszter sokoldalú ember, író, újságíró, biblioterapeuta, a megyei Reumaklub megalapítója, három sikeres könyv szerzője, negyedik műve, a Golgotavirág a kiadására vár. Rendszeresen publikál online folyóiratokban, írásai antológiákban is megjelentek.

Már iskolásként rájött arra, hogy az írás hivatása lesz, füzetbe jegyezgette gondolatait, írogatta elbeszéléseit, sőt, kisebb regényeket is, amelyeket dramatizált és színjátszó körben sikerrel adták elő őket.

Első regénye, a 2014-ben megjelent Maroknyi heroin, egy izgalmas bűnügyi történet formájában szembesíti az olvasót a világ súlyos problémáival, a főszereplők sokszor embert próbáló sorsával, nehézségeivel.

Esztendőre rá megjelent Amanda című regényében Rozán Eszter tovább szövi az előző könyvben megismert szereplők történetét, meg tudnak-e küzdeni korunk mindennapos nehézségeivel, fel tudják-e dolgozni a válásnak, a munkahely elvesztésének, a drogfogyasztásnak a kihívásait?

A hölgyklubbeli beszélgetés közben az írónő felolvasott a készülő Golgotavirág című regényéből, amelyben az előző két mű főszereplője a sok küzdelem, kínlódás után magára talál, ugyanakkor küszködik azzal az érzéssel, hogy „szabadságot kaptam, mihez kezdek most vele”? Mindhárom regény önálló kötet, önálló történettel, ám összekapcsolja őket a főszereplők személye, akik mindegyikben visszatérnek, az olvasó végigkísérheti érdekes, küzdelmes és tanulságos életútjukat.

Rozán Eszter elmondta az őt nagy érdeklődéssel hallgató közönségének, hogy a tavaly megjelent Tilosban című regénye sok önéletrajzi elemet tartalmaz, a kitaláltak mellett saját tapasztalatait, történéseit is megírta. „Mindegyik vagyok és egyikük sem vagyok!” – jelentette ki.

A kérdező, Csuti Borbála szerint a felolvasott regényrészletekből kiderül, hogy Eszter nyelvileg, stilárisan és dramaturgiailag is olyan regényeket ír, amelyek olvastatják magukat, nehéz letenni, abbahagyni őket. Könyveinek olvasásakor természetes módon, észrevétlenül követjük a nézőpont- és idősík-váltásokat, az egyes személyiségek sajátos beszédstílusának, gondolkodásmódjának a különbözőségeit. Rozán Eszter regényeit korhatártól függetlenül fiatalok és idősek egyaránt szívesen, élvezettel olvassák.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!