Civil

2016.08.07. 08:20

A Fradi-öregfiúk minden csapat ellen kiálltak a halogyi falunapon

Halogy - Július 23-án és 24-én rendezték meg Halogyon az önkormányzat és egy körmendi klub szervezésében a falunapokat és jótékonysági focitornát, melynek bevételét az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány javára ajánlották fel.

Civil Tudósítónktól

Szombaton délelőtt főzőversenyen mérték össze tudásukat a csapatok. Halogyról, Felsőmarácról, Rábapatyról, Sárvárról is érkeztek résztvevők, Sárvárról a Bogarasok Baráti Köre érkezett különleges bogaraival.

Először a Szó és Kép Színpad előadásában A székely asszony meg az ördög című darabot tekinthették meg az érdeklődők. Ezt követte a Rábavirág Néptáncegyüttes sziporkázó előadása, majd történelmi kalandtúrára invitálta a közönséget az Őr-nyék Alapítvány, akik lovas íjászati bemutatójukkal lehengerelték a megjelenteket. Ezután a fellépők folyamatosan szórakoztatták az látogatókat Az Övön Alul együttes a rockos stílust képviselte, majd érkeztek a mulatós zene sztárjai, így a hangulat egyre forrósodott - amihez az időjárás is hozzájárult. Sorry'N , Kaly Erdélyből érkezett, majd a sort a Kredenc Együttes zárta. A Zumbarátok betöltötték a színpadot jókedvükkel és összehangolt táncukkal. Végül Déri Ádám biztosította a jókedvet hajnalig.

A vasárnap focitornával folytatódott. Csákánydoroszló, Szarvaskend, Nagymizdó, Őrimagyarósd, Halogy és a szponzorok csapatai mérték össze tudásukat. Ezután megérkezett a Fradi öregfiúk különítménye, köztük Dzurják Csöpi, Fischer Pál, Keller József, Dukon Béla, Bojan Lazics, Bánki Dodi, Topor Antal, Nagy Gábor. A himnusz meghallgatása után Takács László plébános megáldotta a napot és a meccslabdát, amivel folytatódott a focitorna. A meccslabdát később elárverezték, ellenértéke szintén az alapítvány dobozába került.

Hamarosan Csocsesz érkezett a színpadra, akivel az öregfiúk elénekelték a Fradi indulót. A focitornán minden csapat játszott az öregfiúk ellen. Zárásként a híres játékosok ellenfeleként a Kék Sünik gyermek focicsapata is megcsillogtathatta tudását. Kötetlen beszélgetéssel, fotózással, dedikálással folytatódott a nap, majd érkezett a Dupla KáVé és a Percsák zenekar.

A nap folyamán tombola és rendezvénypóló vásárlására volt lehetőség. Ezeknek az árát mindenki saját maga helyzete el a lezárt urnába, amibe szépen gyűltek az adományok. Sokan "alkudni" sem voltak restek, így nem volt ritka, hogy az 1.500 forintért "árusított" pólóért 5 vagy 10 ezer forint került a dobozba. Volt, aki néhány tomboláért több ezer forinttal gazdagította az alapítványt, és ezzel segített a leukémiával küzdő gyermekeknek.

A tombolán rengeteg felajánlott ajándékot sikerült kisorsolni. A doboz tartalmát végül dr. Baranyai Mária jegyző jelenlétében számolták át, és örömmel hallhattuk: a halogyi falunapon vásárlók, adakozók összesen 487.825 forinttal tudták segíteni az alapítványt!

Szöveg és fotó: Horváth Anita

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!