Vakmerő bowlingosok

2018.04.10. 10:05

A sport is jó alkalom, hogy növelje a gyengén látók magabiztosságát

Múlt csütörtökre különleges meghívót kapott a Savaria Lions Club a Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesületétől. Barátságos bowling versenyre hívták a lionokat az egyesület tagjai a Liget Bowling Clubba.

Civil Tudósítónktól

Serleg és emléklap járt a csapatoknak és tagjaiknak. Együtt a két nyertes csapat: a Savaria Lions Club játékosai és a VGYVE vakmerői

„Lássuk, ki a jobb” volt a kihívás címe. Egy délután, ahol a mozgás, a sport volt a középpontban, miközben lehetett ismerkedni, barátkozni. A lionok rácsodálkoztak arra, hogy a vak ember is tarolhat a pályán, hisz Nagyné Erika, aki teljesen vak, dobta az első tarolást. Erika elmondta, hogy látó korában szeretett bowlingozni, de így, hogy nem látja a pályát, csak érzi, sokkal nehezebb.

Igazi versenyláz. A látásában korlátozott embereknek, a vakoknak az is komoly kihívás volt, hogy mekkorát lendítsenek a labdán, hogy az célba érjen.

Bősze Györgytől, a VGYVE elnökétől megkérdeztük: miért is jó, ha egy látásában korlátozott ember kipróbálja magát olyan sportban is, ami látszólag távol áll a „vakos” játékoktól? Az elnök elmondta, hogy minden alkalom, ahol egy kicsit is kitágíthatják a „kényelmi zónájukat”, növeli a magabiztosságukat. Visszaadja a hitet, hogy ők is képesek megtenni sok mindent, amire a környezet csak legyint, mondván, erre ő alkalmatlan.

Nagyné Erika a gurításhoz készülődik. Ő dobta az első tarolást, teljesen vakon.
Fotók: Kopcsándi Gyula

Hogy ki volt a jobb? Természetesen mindenki, aki részt vett a játékban. Azt mondják, adni jó. Kapni is jó. Amikor kölcsönösen adunk egymásnak, és el tudjuk fogadni, amit a másik ad, akkor születik a barátság.

Serleg és emléklap járt a csapatoknak és tagjaiknak. Együtt a két nyertes csapat: a Savaria Lions Club játékosai és a VGYVE vakmerői

2017 elején a két szervezet kezet fogott, hogy a Savaria Lions Club támogatja a Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesületét. 2018-ban pedig megszületett a barátság is köztük.

 

Kopcsándiné Zsuzsa

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!