Isten éltesse

2018.04.24. 15:04

A szakonyfalui Mariska néni 85 évesen is minden nap zarándokol

A Szakonyfaluban született és máig is ott élő özv. Gáspár Ödönné, Mariska néni a napokban ünnepelte 85. születésnapját.

Fotó: Horváth R. László; Mariska néni népes családja körében

Családja hálaadó misével emlékezett meg e jeles napról és e szavakkal köszöntötte őt három gyermeke, tizenegy unokája, és három dédunokája: Kívánjuk, hogy még sokáig tartson meg az ég, hálát adunk az Istennek, hogy ilyen jól vagy. Te vagy a mi kincsünk, vigyázunk rád, ahogy te tetted, s most mi tesszük, mamánk.

Mariska néni dolgos éveiben a szentgotthárdi selyemgyárban dolgozott szövőnőként, boldog házaséletüket férjével négy gyermek születése aranyozta be.

Fotó: Horváth R. László;
Mariska néni népes családja körében

Már majdnem három évtizede viseli özvegyi fátlyát, és egy gyermekét is elveszítette. Ők ketten az égből köszöntötték a mindig jókedvű Mariska nénit, aki még attól sem riadt vissza, hogy a tavalyi esztendőben repülőgépre üljön, hogy meglátogassa Dániában élő unokáját, s ekkor láthatta a tengert is.

Mariska néni a kapott sok-sok szeretetet, jóságot imáival hálálja meg, naponta zarándokol a szakonyfalui dombon lévő fénykereszthez. Kéri Isten áldását családjára, s imádkozik mindazokért, akik a legjobban rászorulnak Isten irgalmára.

Civil/Horváth R. László

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!