Civil

2017.01.29. 09:49

Arany-dalok Jákfán és a Nemzeti Színházban

Jákfa – Az előző évben alakult jákfai amatőr színjátszó csoport, szombat délután lépett először a nagyközönség elő. Három hónap gyakorlást követően, szülőfalujukban nagy sikerrel adták elő „Arany-dalok” című műsorukat. A darabot január 29-én, Budapesten, a Nemzeti Színházban is bemutatják.

Civil Tudósítónktól

A Nemzeti Művelődési Intézet 2015-ben hat megyében Pajtaszínház mintaprogramot indított el. A program sikere nyomán 2016-ban mind a 19 megyére kiterjesztették a Pajtaszínház programot, melynek célja, hogy új amatőr színjátszó köröket hozzon létre. Megyénkben az 525 fős Jákfán indult el színjátszó csoport létrehozása, Szabó Tibornak, a szombathelyi Weöres Sándor Színház színészének mentorálásával. A projektet a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) Vas Megyei Irodájának módszertani referensei koordinálták, Jákfa Község Önkormányzatának támogatásával.

A szereplők a polgármesterrel Balról-jobbra: Szokolszky Miklós, Vassné Csonka Anita, Tamás Tibor, Kóbor Erzsébet, Gyűrű Gáborné Stefánia, Horváth Imre, Szabó Tibor, Eredicsné Molnár Hajnalka, Csempesz Lajosné Gyöngyi, Lengyel Klaudia és Fodor Lászlóné polgármester asszony.

Az előadás előtt az egyik szereplővel és a csoport szervezőjével, Vassné Csonka Anitával beszélgettem az előadás előzményeiről.

- Hogyan is kezdődött a színjátszás a településen?

- Jákfán, az előző években szervezett kulturális programok tapasztalatai, és az itt fellépő színjátszó csoportok nagy sikere nyomán igény mutatkozott egy helyi színjátszó csoport megalakítására. Erre kiváló lehetőség volt a 2016. évi Pajtaszínház program. A csoport szervezését jómagam vállaltam magamra, hiszen közösségi munkásként 2016 óta segítem a település kulturális, közösségi életét.

Szabó Tibor, a szombathelyi Weöres Sándor Színház színésze mentor és szereplő

- Hány fővel indult el a színjátszó csoport?

- Jákfán tizenhat taggal alakult meg az amatőr színjátszó csoport, melyben az ifjúsági és a felnőtt korosztály is képviselteti magát. A Pajtaszínházi szemle keretében bemutatott darabban közülük tízen, a felnőtt csoport tagjai lépnek színpadra. A próbák folyamata során közösséggé formálódtunk, tehetségünkkel a jövőben is szeretnénk egymást, és saját településünk kulturális életét gazdagítani.

- Milyen további tervei vannak a társulatnak?

- A három hónapon át tartó munkát a mai előadás és egy budapesti bemutató zárja, melyek célja nemcsak a nyilvánosság előtti bemutatkozás, hanem az amatőr színjátszás, mint művészeti tevékenység ismertebbé tétele is. A társulat január 29-én, Budapesten, a Nemzeti Színházban mutatkozik be a Pajtaszínházi szemlén.

 

Időközben ismerősök, barátok, rokonok, érdeklődők érkeztek, a művelődési ház zsúfolásig megtelt. Polgármester asszony köszöntője után felgördült a függöny és elkezdődött az előadás, ahol a tíz, ambiciózus színész-emberé, az Arany János költőnk által írt zenei anyagé, a csodálatos verseké, a megismételhetetlen hangulaté és a szűnni nem akaró vastapsé volt a főszerep. A színészek és az Arany-dalok bizonyára hasonló sikert aratnak a fővárosi bemutatón is.

Az előadást követően a Nicki Fergeteg Néptánc Együttes szórakoztatta a nézőket és a darab szereplőit.

Pörneczi Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!