kijáró

2018.07.24. 07:00

Bálát hordtak, vetőmagot válogattak, vizet szállítottak taligán Rábavidéken

Az elmúlt hétvége a sportról, a hagyományőrzésről és a közösségépítésről szólt a magyar–szlovén határ melletti falvakban.

Civil/Horváth R. László

Az önkéntes tűzoltók egyesületének csapata – Kovács Réka, Gáspár József, Molnár Attila, Stájer Martin – nyerte meg Szakonyfaluban az idei parasztolimpiát Fotó: HRL

Apátistvánfalván vend, Szakonyfaluban parasztolimpiát rendeztek. Ezúttal az égiek is kegyesek voltak, hiszen ragyogó napsütéses időben töltötték együtt a szabad idejüket a sportolók és a nézők. Vetőmag-válogatás, darts foci és pázsitsíelés is szerepelt a szombaton megrendezett sportnap programjában, amelyet az apátistvánfalvi Szlovén Nemzetiségi Önkormányzat (SZNÖ) hirdetett meg.

– Az elmúlt évek sikerein felbuzdulva rendeztük meg a vend olimpiát, amelyre rekordszámú csapat nevezett – mondta Holecz Gábor Lajos, a sportnap szervezője. – A kilenc csapat egyebek közt gumicsizma-hajításban, bálahordásban, vetőmag-válogatásban és népi játékokban mérte össze tudását.

Nagy sikere volt az élő tekének, a „söprögetőarénának”, valamint a dartsfocinak. A legjobbnak a helyi fiatalokból álló „Csakasörértjöttünk” csapat bizonyult.

Mindeközben a sportpályán zajlott a „Vendek focija” kispályás labdarúgótorna, melynek végső győztese büntetőrúgásokat követően az apátistvánfalvi „Sörömfoci” csapata lett. A szervezők a torna kapusának Kovács „Dinda” Lászlót, míg a legjobb játékosnak Lang Vivient választották.

Az apátistvánfalvi, mozgásban bővelkedő rendezvény a Joszt Zsolt által készített csülkös babgulyás elfogyasztásával ért véget.

Vasárnap a szakonyfalui kultúrház előtt leporolva várta a hajdan szebb napokat is látott szekér, hogy a harmadik alkalommal megrendezett parasztolimpia helyszínére húzzák az életerős férfiak.

Az önkéntes tűzoltók egyesületének csapata – Kovács Réka, Gáspár József, Molnár Attila, Stájer Martin
– nyerte meg Szakonyfaluban az idei parasztolimpiát Fotó: HRL

– A községbeli szlovén nemzetiségi és községi önkormányzat által életre hívott vetélkedőre négy helyi csapat nevezett – mondta Fasching Lilla, az SZNÖ elnöke. Nemes László és Illés József vezetésével az önkormányzat, az önkéntes tűzoltók, a néptáncosok és a labdarúgók mérték össze tudásukat a nem mindennapi feladatok teljesítése során. A játékosoknak elsőként kuglifát kellett fűrészelniük. Kukoricamorzsolásban, lyukfúrásban és taligán vízhordásban is jeleskedtek az olimpikonok. Aztán következhetett a vendégség. Reibling Tamás mintegy hat kiló felkockázott füstölt csülköt, öt kiló sertéscombot és három kiló beáztatott tarkababot rotyogtatott össze, ízlés szerint megadva a savát-borsát. Amikor már majdnem készre főtt, belévetette a félkarikára vágott murokféléket (vagyis a sárga- és fehérrépát). Az étel karakterét az utolsó forralás előtt fokhagymás-paprikás rántással adta meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!