PÜSPÖKMOLNÁRI

2018.02.05. 19:27

Elfogadták a szíves farsangi meghívást

Vidám, jelmezes műsorral egybekötött mulatságot tartottak szombaton este a község faluházában.

Civil Tudósítónktól

Fergeteges időutazásra hívták a közönséget Fotó: Horváth Tamás

Szép számmal érkeztek a vendégek a helyi önkormányzat jóvoltából megvalósult eseményre, amelyen nevetésből és finom falatokból sem volt hiány.

Az elmúlt években a falu közösségi élete látványosan fejlődött, egyre több rendezvény kerül a naptárba. A helyi csoportok készségesen segítik egymást. A legaktívabbak talán a nyugdíjas klub tagjai, akik minden év őszén meghívják a falu vezetőit, valamint a főbb programok résztvevőit egy finom vacsorára. Viszonzásképpen az önkormányzat is hasonló módon kedveskedik nekik, farsangra időzítve a meghívást.

Fergeteges időutazásra hívták a közönséget Fotó: Horváth Tamás

A település asszonykórusa – néhány úrral kiegészülve – műsorral készült, amelyet a nagyérdemű kitörő tapssal fogadott. A vicces, zenés időutazásból tökéletesen látszott, miként szalad az élet: hogyan lesz csecsemőből óvodás,

kisgyermekből felnőtt, lányból menyasszony, fiúból vőlegény.

Vacsora után előkerültek a jól megpakolt farsangi fánkos és kráflis tányérok is, így mindenki kedvére lakmározhatott. Majd táncra perdült idős és fiatal egyaránt, megadva a módját a farsang és a sikeres közösségi együttműködés megünneplésének.

Palkó Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!