Civil

2017.08.29. 13:15

Csipkereken felavatták a kemencét

Csipkerek (Civil/Gerencsér Erzsébet) – A településen elkészült a falu kemencéje, amit az „Új kenyér ünnepével” egybekötve avattak fel.

Civil Tudósítónktól

A kemencét a település rendezvényterén építette meg az önkormányzat a fedett szabadtéri színpad mellett. Megépítésének célja nem csak az volt, hogy finomabbnál finomabb ételek készüljenek benne - felelevenítve a régi vidéki tradicionális ételeket és ízeket. Cél volt az is, hogy a jövőben Csipkereken közösséget kovácsoló és összetartó eszköz és jelkép legyen, ahol jelesebb  alkalmakkor a településen élők, ha nem másért, egy kis közös sütögetésért, és az étel elfogyasztásáért egy asztalhoz üljenek.

Dókáné Léber Katalin, Jóna László polgármester, Jákai Lajosné, Balogh Lászlóné Fotó: Gerencsér Erzsébet

Az avatón Jóna László polgármester és Dóka Balázs képviselő a nemzetiszínű szalag átvágásával jelképesen átadta használatra a létesítményt. Beszédében elmondta, mit jelent a magyarok számára a kenyér, és utalt a közösség összetartásának erejére. Ám a kemence nemcsak a kenyeret sütötte meg, hanem malacot és rétest is, amit a résztvevők azon melegében meg is kóstolhattak. Az előkészületek folyamán a szervezők megtapasztalhatták a kemence csalogató erejét, hiszen a rendezvény előkészületének egyik fő momentuma volt a hagyományos módon történő felfűtés. Aki akkor arra járt, nem ment el úgy, hogy ne látogatta volna meg a helyszínt, és ha csak pár szó erejéig is, de ott ne maradt volna a közösségben. Volt, aki régi családi recept alapján készített huppancsot tett be sütni. Volt, aki kalácsot és pogácsát. Jutott mindenkinek a finom falatokból, aki csak arra járt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!