Civil

2017.09.07. 07:49

Elhunyt lelkipásztoraikért imádkoztak Felsőszölnökön

Felsőszölnök - A borús idő és a szemerkélő eső ellenére is több százan vettek részt azon a főpapi, koncelebrációs szentmisén, melyen felidézték Felsőszölnök megboldogult papjainak emlékezetét.

Civil Tudósítónktól

A magyar és szlovén nyelvű istentiszteleten megemlékeztek Kühár János esperes halálának harmincadik évfordulójáról és imádkoztak Isten szolgája Alojzij Kozár boldoggá avatásáért. Imáikba foglalták Kossics József plébános jócselekedeteit.

A megjelent paptestvéreket és híveket Székely János szombathelyi megyéspüspök anyanyelvükön, szlovénül köszöntötte.

Zsúfolásig megtelt a felsőszölnöki templom a főpapi misén Fotó: Horváth R.László

– A nemzetek olyanok, mint a mezőn nyíló sokféle virág, akik megannyi módon tisztelik és dícsérik Istent. Hálát adunk az itt élő szlovén testvérek hitéért, múltjuk gazdagságáért.

Főtisztelendő Kühár János több mint fél évszázadig volt a település lelkipásztora, törekedett arra, hogy a településen anyanyelvű miséket lehessen bemutatni. Misézés közben szólította magához a Mennyei Atya. Kossics József plébános sokat fáradozott a község fejlődéséért, az ő papsága alatt újult meg a templom orgonája, s egyben figyelemre méltó szépirodalmi munkássága is. Isten szolgája Alojzij Kozar 1910. november 11-én a szlovéniai Martinjén született, Felsőszölnökön keresztelték. Pappá szentelését követően hosszú kálváriát járt a hívekkel együtt, míg felépült Odrancin község temploma.

Peter Štumpf muraszombati püspök szentelte meg Isten szolgája Alojzij Kozar keresztelési-emléktábláját Fotó: Horváth R.László

A szentmise után a jelenlévők Kühár János sírjához sétáltak, ahol fáklyák fényénél fejeződött be az ünnepi megemlékezés.

Horváth R.László

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!