Civil

2015.10.02. 12:21

Fabatkáért, kerek pénzért adtak-vettek az óvodások - Életre keltették a néphagyományokat Sopronhorpácson és Zsirán

Sopronhorpács/ Zsira – Mindkét település óvodájában igazi ünneppé varázsolták Mihály napját az apróságok számára, felelevenítették a néphagyományokat.

Civil Tudósítónktól

 

Mihály napi vásár Sopronhorpácson

Szeptember 29-e Szent Mihály napja. Az állatokat behajtják a legelőről, elszámoltatják a pásztorokat, kifizetik a bérüket. A népi hit szerint még a fű növekedése is megáll ilyenkor, később kezdődnek a nappalok, s korábban a sötétség. Itt a „kisfarsang”, az őszi lakodalmak ideje, s tart egészen Katalin napjáig. Az emberek számára igazi ünnep volt az ilyenkor rendezett országos vásár is. Minden árus hangos kikiáltókkal, mondókákkal csalogatta a vevőket, nyüzsgő hangulatban beszélgettek, ismerkedtek az emberek.

Elkelt a sok színes portéka

Hasonló hangulatot igyekeztek teremteni a két szomszédos település, Sopronhorpács és Zsira napköziotthonos óvodájában is. Az idősebbek még emlékeznek a régi hagyományokra, de a mai fiatal szülők már nem biztos. Ezért fontos, hogy a legkisebbek számára ismét élet és valóság legyen a sok mesélt történet, hagyomány, szokás. Egy régi göcseji mondás szerint „Szent Mihály öltöztet”. Ezt meg is tapasztalhattuk, mert bizony előkerültek a meleg pulóverek, kabátok mindkét szabadtéri programnál.

Ügyes kezek készítették a lámpásokat a zsirai óvodában

A sopronhorpácsi óvoda arculatát jelentősen meghatározza néphagyományőrző természetközeli pedagógiai programja.  Idén a Mihály-napi vásárra délután került sor. Az elmúlt hetekben az óvodai kézműves foglalkozásokon szorgos kezek csomóztak, sógyurmáztak, festettek, hogy sok színes gyönyörűséget tudjanak majd kínálni a vásárban. Segítettek a szülők, hajtogattak, ragasztottak, süteményt sütöttek. Több mint 500 portéka várta gazdáját. Mindenki 10 fabatkát kapott óvónénijétől, amit gondosan kellett beosztani. A kisbíró kidobolta a vásár kezdetét, a képzeletbeli szekérre felült gyermek és felnőtt, majd indulás a vásárba énekelve, vidáman. Fogytak a fabatkák, teltek a batyuk, aztán kezdődhetett a játék. A rengeteg gyümölcsből saláta készült; a sok finom sütemény, amivel a szülők készültek a programra, igazi meglepetés volt.

Solnár Renáta óvó néni varázsolt fényt  a mécsesekbe Zsirán

A zsirai óvodában a játéké volt a főszerep. Már önmagában az is élmény volt, hogy estig ott lehetett maradni együtt anyuval, apuval. A vásárban mindent kerek pénzért (a formára gondoljunk!) lehetett megvásárolni, legyen az sütemény vagy dióból készült katicabogár.  A lányok ügyes kofának bizonyultak, minden elkelt. Az ősz valamennyi kellékét megtalálhatták az apróságok. A tökből lámpásokat faragtak, az ügyes kezek diót, mogyorót törtek (volt, akinek ez ízlett a legjobban), miközben a sült tök illata finoman betöltötte a csoportszobákat. Anyukák varrták az aprócska manónépet, hogy a gyerkőcök arcán lássák majd azt a bizonyos és megismételhetetlen lélekvarázsoló mosolyt. A nap zárásaként az elkészített színes lámpások imbolygó fényénél ezeket az apró manókat megtalálni az óvoda udvarán valóban élmény volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!