Civil

2017.04.22. 19:34

Gencsi borok a csepregi térségi borversenyen

Gencsapáti - Lukácsházán a Kertbarát Kör 1982-ben rendezte meg az első borversenyt. 1993 óta felváltva, Gencsapáti Község Önkormányzatával közösen rendezik meg a környék boros gazdái között egyre népszerűbb térségi területi borversenyt.

Civil Tudósítónktól

Idén, mivel az időjárás sajnos nem volt kedvező 2016-ban, a gencsapáti termelők a Csepregi Borversenyhez csatlakoztak, amelyet április 8-án 33. alkalommal rendeztek meg.

A borverseny három - fehér és vörös és rosé ­ kategóriában zajlott. A Gencsapáti-Lukácsháza-Gyöngyösfalu térségből 31 bormintát neveztek a gazdák: 16 fehérbort és 15 vöröset (a máskor szokásos 80-100 minta helyett). Jeles borászok, szakértők, valamint társadalmi zsűri, és a Borbarát hölgyek is értékelték a térség borait.

Az ünnepélyes eredményhirdetésen Vlasich Krisztián, Csepreg polgármestere, Virág János, Lukácsháza polgármestere, Tóth Kálmán, a Kőszeg és Környéke - Vaskeresztes és Környéke Hegyközség Csepregi Termőhelyének helyi képviselője, valamint Horváth Edina, a Csepregi Borbarát Hölgyek Egyesületének képviselője értékelte a versenyt és mondott köszönetet.

Fotó: Varga Albin

A térség fehérborai négy arany, tíz ezüst, és két bronz minősítést kaptak a szakmai zsűri értékelése alapján. Arany minősítést ért el: Rácz Ferenc (Gyöngyösfalu) –Rizlingszilváni, Rácz Ferenc (Gyöngyösfalu) - Olaszrizling, Bolfán Imre (Gencsapáti) - Chardonnay-Zöldveltelini Cuveé, Bolfán Imre (Gencsapáti) - Chardonnay bora.

Vörösbor kategóriában 14, rosé kategóriában 1 bort neveztek a térségből – a borokj öt arany, három ezüst, öt bronz és két oklevél minősítést értek el.

Aranyminősítésű lett: Bolfán Imre (Gencsapáti) - Zweigelt-Kékfrankos Cuveé, Albert Családi Pincészet (Lukácsháza) - Zweigelt, Albert Családi Pincészet (Lukácsháza) - Kékfrankos, Faragó István (Gencsapáti) Vörös Cuvée, valamint Nagy László (Gyöngyösfalu) - Zweigelt Kékfrankos bora.

 

 

Varga Albin

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!