2016.10.15. 08:04
Gyógyító és elbocsátó szép szavak
Szombathely - Kormos Györgyi „Égi kapu” című könyvének bemutatóján zsúfolásig megtelt irodalombarátokkal a Berzsenyi Dániel Könyvtár előadóterme; a bibliotéka mindig készséggel ad lehetőséget bemutatkozásra elsőkötetes szerzőknek. Kormos Györgyivel dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész, a könyvet gondozó könyvkiadó igazgatója beszélgetett.
„Egy percre elmegyek, s viszem magammal a betegszobát, a fülleteg légkört, a jajkiáltást” idézte az irodalmár Kosztolányi Dezső szavait, hozzátéve: úgy érzi, a vers hangulata illik a valós eseményeken, történéseken alapuló kisregény hangulatához. Ugyanakkor van a könyvnek egy másik alaptónusa is, a derű. A kettő között hömpölyög a halálról való derűs beszéd – az elmúlással való találkozás feloldása, amely leginkább jellemzője az írásműnek.
Kormos Györgyi, miután pár éve sikeresen legyűrte betegségét, az emlőrákot, amely mint mondta, „nem az enyém, kölcsönbe kaptam”, úgy érezte, vissza kell adni valamit embertársainak az égi kegyelemből, ami lehetővé tette, hogy tovább élhessen. Önkéntes beteglátogató lett és minden kedd délután sorstársakat látogat a kórház sebészeti osztályán. Néhányukhoz többször is visszatér, van, akinél hosszasan időzik, és olyan is, kinek lelke már nem rezdül a biztató szóra, mert szétmarta a fájdalom.
Lelki támaszt nyújt, életvezetési tanácsot ad és őszinte figyelemmel meghallgatja az elesett, beteg embereket, akiknek sokszor csak arra van szükségük, hogy elmondhassák gondolataikat, megoszthassák fájdalmukat, kétségeiket. „Miközben befogadom őt szívembe, távol kell tartanom magam a problémájától, nem vehetem magamra a terhét, nem folyhatok bele az élete tragédiájába, mert különben sérül az az ember is, akinek gyámolítania kellene a másikat” mondta a megjelenteknek.
Kormos Györgyi könyvében a beteglátogatásokról, a kórházi történésekről, megrázó helyzetekről ír, minden történetnek valóságalapja van, szereplői itt éltek/élnek közöttünk. Egyszerű, szépen megfogalmazott mondatokkal tárja az olvasó elé a keserű pillanatokat, a megrendítő helyzetet, amikor egy ember szembesül súlyos betegségével, és fokozatosan beszűkül számára a világ, bezárkózik magába, Babits szavai szerint „Vak dióként dióban zárva lenni” De szól olyan találkozásokról is, amelyek derűsek, életörömmel, reménnyel vannak tele.
Az est házigazdájának kérdésére Györgyi elmondta, hogy a könyv borítója jó barátja, Katona György festőművész alkotása, aki a kézirat első olvasóinak egyike volt. A festmény eredetije szobája falán függ, és könyve róla kapta az Égi kapu címet, amely számára nem a halálra való nyitást jelenti, hanem sugallatot, hitet, lehetőséget, hogy el tudjon emelkedni a földi realitásoktól.
Tátrainé Kulcsár Irén
