Hagyományőrző tollfosztás Szentpéterfán

De kezdjük az elején. Nagyanyáink, de faluhelyen a szüleink is még nem olyan régen a maguk készítette tollpihe párnákon hajtották álomra fejüket, tollból készült derékaljon aludtak és tolldunyhával, később tollpaplannal takaróztak. Akkortájt minden falusi portán tyúkok kapirgáltak, kacsák hápogtak, libák gágogtak, a baromfik tollazatát pedig – mint az elődök évszázadokon át – nem hagyták veszendőbe menni. A hasznosítás mikéntjét volt hivatott ez a vasárnap délutáni összejövetel feleleveníteni, a régi idők hangulatát felidézni.

Az Értékek Háza ősi bútorokkal berendezett konyhája önmagában múltidéző atmoszférát biztosított a munkához, amit tovább fokoztak a régi horvát nóták, népdalok, melyeket a dolgos kezű asszonyokkal a minden szabad helyet betöltő érdeklődők együtt énekeltek. A nóta szünetében az idősebbek szinte egymásra licitálva idézték fel az emlékeket; szüleik hogyan állapították meg a libák tollának beérését, hogyan tépték meg évente háromszor a libákat, és téli estéken hogyan gyűltek össze az asszonyok a tollfosztáshoz.

A tollfosztás gyakorlatilag a tollak pihéinek a szárról való letépését jelentette. Először az eladó lányok házánál végezték el a munkát, hogy a lányok stafirungja – egy garnitúra ágynemű: párnák, derékalj, dunyha – időben elkészülhessen, majd az asszonycsapat minden házat végigjárt, ahol tollat gyűjtöttek. A tollfosztás persze egyfajta szertartás is volt, amelyben helye volt a munka mellett a nótázásnak, a férfiak kibeszélésének, egy kis pletykának, a fosztás befejeztével pedig egy kis süteménynek, teának, forralt bornak.

Szorgosan jártak mese közben az asszonykezek, halmokba gyűlt az asztalon a fosztott tollpihe, amikor

hirtelen egy krédli kakas röppent az asztalra, szárnyaival szétszórva a tollpihéket, beterítve vele az asszonyok fejét, kendőjét. Tréfás kedvű férfiak idézték fel a hajdani huncut fiúk csínytevését, ők verebet fogtak és azt dobták a fosztott toll közepébe.

A vidám jelenetet vendéglátás követte, miközben a tollfosztók és érdeklődő falubeliek tovább szőtték a régi idők falusi életéről szóló történetek fonalát.

László Antal