programok

2018.12.06. 07:00

Időutazással ünnepeltek Vasalján

A vasárnap az adventi koszorú megáldásával és a gyertyagyújtással kezdődött a településen. Délután a közösségi házban folytatódtak a programok. Gombás Imre Vasaljaiak a XX. század első felében című előadása hangzott el, majd késő délután a Mikulást várták.

Civil/Gombásné Judt Magdolna

Böjti Balázs megáldotta a koszorút Fotó: VN/Gombásné Judt Magdolna

Advent első vasárnapján a szentmise után Böjti Balázs káplán kíséretével a hívek kisétáltak az emlékparkhoz. Az atya beszélt az advent jelentéséről, a karácsonyi készülődésről, a családhoz és a szülőföldhöz való hűségről. Rövid ima után az első gyertya meggyújtása és az adventi koszorú megáldása következett. Majd a közösségi házban folytatódtak az ünnepi programok. Gombás Imre, – aki nagy szeretettel kutatja a falu történetét – a XX. század első felében Vasalján született, és iskolájukat itt kezdő majd később nagy utat bejárt emberek életútját mutatta be.

Böjti Balázs megáldotta a koszorút
Fotó: VN/Gombásné Judt Magdolna

Délután aztán gyülekeztek az iskolás, óvodás gyermekek is, lázas készülődéssel a Mikulást várták. A nagyobbak világító Mikulás sapkás táncot mutattak be. Egy komisz kölyök miatt bajba került Mikulásról szóló színjátékot is ügyesen játszottak el. A Mikulás mindenkinek hozott ajándékot, virgácsot nem kellett kiosztani, jók voltak a gyerekek. Majd könyvtári szervezésben kedves gitáros dalok hangzottak fel, csörgős hangszerekkel pillanatok alatt verbuválódott egy zenekar, táncoltak énekeltek jól érezték magukat a gyerekek. Közben a szülők sem unatkoztak, forralt borozással, pogácsázással töltötték az időt.

Civil/Gombásné Judit Magdolna

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!