A vajköpülést is ki lehetett próbálni

2019.08.22. 18:21

Kenyérsütés és népi játékok az ünnepen Csehimindszenten

Az új kenyér megáldását és az államalapító Szent István király emlékének ünnepét megelőzően már kora reggel asszonyok, lányok készülődtek a kenyérsütésre. A férfiak megrakták és felügyelték a kemencét a Mindszenty-emlékház udvarán.

Civil/Gaálné Pápai Viktória

Fukszberger Imréné mutatja a csodásra sült kenyeret a csehimindszenti rendezvényen Fotó: VN/GPV

A csehimindszenti egyházközség, az önkormányzat és a Csehimindszent Jövőjéért Alapítvány – hagyományaikhoz híven – augusztus 19-én a helyi lakosok, hozzátartozóik és a mindig visszatérő elszármazottak részére egész napos rendezvényt szerveztek.

Hozzáértő kezek és gyermeki kezecskék teknőben gyúrták, dagasztották, zsomborban kelesztették a ke­nyér­tésztát. Amíg azok a puha vásznak alatt pihentek, a gyerekek – sőt néhány lelkes felnőtt is – kipróbálhatták a népi játékokat: a gólyalábat, a fából készült csúszkát. Bizony volt néha egy kis riadalom!

Ahogy délelőtt egymást váltva gyúrták, dagasztották a tésztát, úgy délután már kézről kézre járt a vajköpülő, hogy friss vaj is kerüljön az asztalra. Aki eddig nem tudott vajat köpülni, itt biztosan megtanulta.

Fukszberger Imréné mutatja a csodásra sült kenyeret a csehimindszenti rendezvényen Fotó: VN/GPV

A csodásra sült kenyereket a kemencében csülökkavalkád váltotta fel, hiszen a kora esti közös vacsorán – a hagyomány szerint – ez a menü. Persze a vacsorához hozzátartozik a nóta és a kacagás, a sok körbe-körbe szaladgáló kisgyerek és a jóízűen falatozó, beszélgető szépkorúak társasága. A gyerekek még mesés, csillámos „tetoválásokat” is kaptak egy kedves anyuka jóvoltából.

Csehimindszenten ez a rendezvény igazi hagyománnyá vált, hiszen a kenyérsütés fortélyainak átadásán túl augusztus 20-ára mindig külön készül a kenyér, hogy az ünnepet a másnapi szentmisén az új kenyér megáldása tetőzhesse be.

Civil/Gaálné Pápai Viktória

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!