Civil

2017.09.05. 13:29

Kirándulás a soproni borvidéken – Metszés nélkül is lehet szőlőt termelni

CSEHI A Babó-féle ágaskordon nevű szőlőművelési technológia tanulmányozására kilenc helyi hegytulajdonos látogatott augusztus végén Sopronba.

Civil Tudósítónktól

A hegyháti településen még él a régi hagyományos kisparcellás szőlőművelés. A falut körülvevő dűlőkben ezek a kis területek javarészt a helyi családok tulajdonában vannak, melyeket régi, tradicionális módon gondoznak. Ezek a hegytulajdonosok szeretetből és hagyománytisztelésből művelik a területüket, számukra ez egy életforma. Az évek során nem kis összetartás alakult ki pár gazda között, és gyakran össze is jönnek egy kis eszmecserére.

Fotók: Gerencsés Erzsébet

Egy biogazdálkodással kapcsolatos agrárműsor keltette fel figyelmüket, ahol egy kevesebb munkaigényű szőlőművelési technológiát mutattak be. Utánajártak a dolognak és kiderült, hogy ez a soproni borvidéken található. Így gondolkodás nélkül eldőlt, hogy szeretnék megtekinteni, hiszen mindenkit vonzott a könnyebben művelhető szőlő gondolata, no meg a soproni borvidék látványa és borai is.

Augusztus 26-án kilencen indultak útnak, olyan csehiek, akik egytől egyig helytulajdonosok és szőlővel foglalkoznak, hogy találkozzanak dr. Babó Tivadar kertészmérnökkel. Ő kísérletezte ki ezt az egyedi művelési módot, mely már szabadalmat kapott és nevéhez fűződik, a Babó-féle ágaskordon néven.

Fél évszázaddal ezelőtt új szőlőtőkeforma bevezetésére tett javaslatot. A művelési módot Ausztráliától az Amerikai Egyesült Államokig széles körben ismerik, ez az ún. Babó-féle ágaskordon. A vasi szőlősgazdák a soproni „Kanratz" dűlőben lévő ültetvényt tekintették meg, ahol Kékfrankos és Leányka szőlőfajtákkal nyert tapasztalatokról számolt be.

A kutató elmondta, hogy ha a szőlőt természetes módon hagyják nőni, akkor sokkal ellenállóbbá válik a természeti károkkal, megbetegedésekkel szemben. Ahhoz, hogy a szőlő mégis művelhető legyen, ne vaduljon el és a gépesített termelés is megoldható legyen, fél évszázados szakmai munka és kitartás kellett, melynek köszönhetően a Babó-féle módszert alkalmazva a szőlő a megfelelő helyen, rendszerességgel, de mégsem metszéssel terem. Ez a módszer az ősi szőlőtermesztéshez vezethető vissza. A kidolgozott tőkeforma elnevezése: ágaskordon. Ezen a tőkeformán elérte, hogy megszűnt a felesleges hajtásképzés, a felesleges vesszőtermelés, a növény teljes energiáját termésképzésre fordítja.

A termés minőségének (mustfokának) szabályozása, a hajtások beérése a főrügyritkítás mértékével, a termő-meddő hajtások arányával szabályozható. Az ágaskordon előnyei sokrétűek. Költséghatékony a rügyek eltávolítása (a költségesebb metszés helyett), nincs venyigeképződés, a vékony lomb könnyebben elérhető (például növényvédelem esetén), a hajtásnövekedés rövid periódusa miatt kevesebb gombaölő szer szükséges, szabályozható (nagy) terméshozam, a jó minőség biztosítható, teljes kiterjedésében kihasználja a támaszrendszert, és nem utolsó sorban gépesíthető. Jelenleg a rügyritkítást Sopronban kézi munkával, míg Kaliforniában (a Babó Tivadar által szabadalmaztatott Branch Cordon System-en) géppel végzik.

Ezekről az eredményekről és tapasztalatokról a helyszínen személyesen is meggyőződhettek a látogatók, az ott töltött két órában lenyűgözte őket a látvány és szőlő teljesen új megközelítése. Tartalmas bemutatóban volt részük, a szőlősorok között fél évszázad munkájának a gyümölcsét csodálhatták meg.

Na de ha szőlő akkor bor is, hiszen a soproni borvidék dűlői között amerre szem ellát szőlősorok és pincészetek sorakoznak. A bemutatót követően a vasi csapat felkereste a Balf és Fertőrákos között található Fényes Pincészetet, ahol borkóstolón vettek részt. Itt Csák Péter borlovag fogadta a kis csapatot, bevezette őket a kulisszák mögé, azaz megmutatta a feldolgozó részt. Ízelítőt kaptak a soproni szőlőfajták eredetéről és történetéről, és a borokról is, kellő módon felcsigázva az azt követő kóstolóra. Hat fajtát ízlelhettek meg borkorcsolya kíséretében. Természetesen mind jellegzetes soproni fajtákat, így a kékfrankos sem maradhatott el.

A már emelkedett hangulatú borkedvelő kis társaság felszabadultan élvezte a borok íz ilágát. A borlovag feledhetetlen és érdekfeszítő előadása során bevezetett a borok gasztronómiájába és a borászat világába.

Ez a kis kirándulás a résztvevők számára nem csak új ismereteket és lehetőségeket adott, hanem maradandó élményeket is.

A művelési technológia mindenki érdeklődését felkeltette, és többen határoztak úgy, hogy kipróbálják egy-egy szakaszon, mert az előnyei magukért beszélnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!